Hírek

Cégvezető, műsorvezető, igazgató – a Debreceni Egyetem egykori hallgatói, ma már saját szakmájuk ismert képviselői voltak a „Sikeres alumni - alumni sikerek” elnevezésű kerekasztal-beszélgetés első vendégei.

A szociális munka és a szociálpedagógia hazai képviselői ültek egy asztalhoz a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar konferenciáján, hogy megoldást találjanak az ágazatban tapasztalható munkaerőhiányra, és a kutatási tevékenység fellendítésére.

Kiállítók és hallgatók egyaránt sikeresnek értékelték a Debreceni Egyetemen szerdán rendezett Állásbörzét és Karriernapot, amelyen mintegy 80 cég képviselői adtak hasznos információt a több mint háromezer érdeklődőnek.

Debrecenben rendezik meg az idei Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokságot június 9-én. A viadalt a Debreceni Egyetem, a Kabai Meteorit SE, valamint az országos és a megyei sportági szövetség közösen szervezi.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet elmúlt ötéves tevékenységéről, az oktatás, kutatás és betegellátás terén elért eredményeiről számoltak be kedden a DAB Székházban tartott tudományos ülésen.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola egy-egy tanulója megosztott első helyezést ért el a II. Debreceni Szaxofonversenyen. A megmérettetésre az ország négy intézményéből érkeztek növendékek.

Csörgőlabda és vakfoci – néhány órára a Debreceni Egyetem testnevelés szakos hallgatói is megtapasztalhatták, milyen érzés látássérültként sportolni az intézmény első alkalommal szervezett érzékenyítő tréningjén. Nem volt egyszerű dolguk.

Az internet ma már életünk elválaszthatatlan részét képezi. De vajon hatással van egészségi állapotunkra is? Tév-, vagy félinformációkat, esetleg hasznos tanácsokat kaphatunk a világháló segítségével? Ennek jár utána a Science Café soron következő előadása.

A webdizájntól a szuperszámítógépekig az informatika számos izgalmas területébe nyerhetnek bepillantást azok a lányok, akik részt vesznek a Debreceni Egyetem Informatikai Karának április 26-ai rendezvényén, a Lányok Napján.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában április 17-től, keddtől megszűnik az influenzajárvány miatt még február elején elrendelt részleges látogatási tilalom.

Dupla győzelemmel kezdett az alsóházi rájátszásban a DEAC élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata a múlt héten. Győzött NB III-as labdarúgócsapatunk, a megye II-es alakulat, valamint a női kosarasok, a floorballozók és két e-sport csapatunk is.

Hazánkban először rendezhet Európai Egyetemi Játékokat (EUG) a Debreceni és a Miskolci Egyetem közösen. Az 1965-ös budapesti 4. nyári Universiadét követően minden idők legnagyobb létszámú nemzetközi egyetemi multisport eseményének lesz házigazdája Magyarország 2024-ben.

A DEAC több csapata is fontos csatát vív hétvégén a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Pályára lépnek a futsalosok, a kézilabdázók, a floorballcsapat és a női kosarasok. Idegenben játszanak a férfi kosarasok, a röpisek és a focisták is.

A kereskedelmi forgalomban is kapható élesztőgombák, illetve klinikai „rokonaik” élettani, genetikai tulajdonságait, kórokozó képességét vizsgálták a Debreceni Egyetem Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékének kutatói.

DEAC hírek

A női OB I-es tenisz csapatbajnokságban a nyári szünet után folytatódtak a küzdelmek. A DEAC sikerrel vette a szombati mérkőzését. A kétcsoportos, 13 csapatos női

The post Győzelemmel kezdték az őszi fordulót appeared first on DEAC.

A DASE U16-os csapata nagyarányú győzelemmel zárta a nagyhegyesi vendégjátékot. Magabiztos győzelemmel indította a korosztályos vármegyei bajnokság idei sorozatát Sáfár Péter alakulata. A 2. fordulóban

The post Laza kilences az esőben appeared first on DEAC.

Kovács Ádám abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata fegyelmezett játékkal meg tudja szakítani a fővárosiak parádés sorozatát. Nincs megállás a férfi futsal NB I-ben,

The post A veretlen Újpestet látjuk vendégül appeared first on DEAC.

Képgalériák