Együttműködés a közös célokért

Online konferencián mutatják be azoknak a tudományos kutatási projekteknek az eredményeit, amelyek a Magyar Nemzeti Bank és a Debreceni Egyetem között 2019-ben létrejött, a közgazdasági oktatás innovációját, a közgazdasági gondolkodás megújítását, illetve a gyakorlatorientált tanítást segítő stratégiai együttműködésben valósultak meg az előző tanévben.

Az együttműködés révén innovatív módszerek használatával fejlesztik a nemzetközi és a regionális kapcsolatokat, valamint a hallgatók gyakorlati oktatását segítő ösztöndíjprogramokat is kidolgoztak. 

Az együttműködés keretében hét különböző innovációval foglalkozó pénzügyi és gazdasági témájú kutatási projekt indult a Debreceni Egyetemen az MNB támogatásával, emellett pedig a 2021/2022-es tanévben a "Modern Vállalkozásfinanszírozási ismeretek", a „Gazdaságpolitika”, „A jövő fenntartható gazdaságtana” és a "Versenyképesség és strukturális politikák” elnevezéssel szabadon választható tantárgyak jelentek meg a kar kínálatában, amelyek az egyetem valamennyi hallgatója számára elérhetőek. Az elmúlt három évben több mint ezer egyetemi hallgató vett részt az MNB-kurzusokon. 

A hallgatók kutatási versenyekben is részt vehetnek: a 2021/2022-es tanév első félévében több mint 50 pályázat érkezett a 4 millió forint összdíjazású tudományos megmérettetésre, melynek eredményeit hamarosan nyilvánosságra hozzák. Az együttműködés mellett  a Magyar Nemzeti Bank a kiválósági ösztöndíjprogramban tíz hónapon keresztül havi 50 ezer forint ösztöndíjjal is támogat 37 hallgatót.

A támogatási szerződésben új elemként jelent meg a hallgatókat az olvasásra, az irodalomfeldolgozás módszereinek megismerésére és elsajátítására ösztönző MNB-DE Könyvklub pályázati felhívása, valamint egy konferencia, ahol bemutatják az előző tanévben lezajlott kutatási projektek eredményeit. 

Az elmúlt tanévben megvalósított kutatási projekteket március 3-án, 13 órakor ismertetik online tudományos konferencián, amelyet Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja és Baksay Gergely, az MNB Közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója nyit meg. A plenáris előadó Oláh Zsolt, az MNB főosztályvezetője lesz.

A konferencia nyilvános, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő linken lehet: 
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfIo4ZVnGGND7n6p68vINBGBPfPukx…

Sajtóiroda - BZ