Hírek

Mit jelentenek számunkra a színek a mindennapokban és a tudományos életben? Milyen módon érzékeljük azokat egyáltalán? A látás élettana, vagyis mindaz, ami összefüggésben van a színekkel – ez a központi témája a Science Café soron következő előadásának.

Különleges felvonulással búcsúztak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának végzős diákjai. Több mint száz fiatal gördült be énekelve, feldíszített traktorokon és pótkocsikon a Böszörményi úti campusra.

Az emlődaganat kialakulásához vezető, eddig ismeretlen folyamatot fedeztek fel a Debreceni Egyetem kutatói. Az egyedülálló tudományos eredmény alkalmazásával újfajta, akár otthon is elvégezhető daganatdiagnosztikai eljárás fejleszthető ki.

Újabb 2 évig a jelenlegi elnök, Bognár István Ádám vezeti a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatát. Erről a DEHÖK április 25-ei küldöttgyűlésén döntöttek a hallgatók. A régi új elnök tisztségét 2020. június 30-ig töltheti be.

A mérnöki pálya férfiasnak tartott szakterületein is helyt tudnak állni a nők, ezért érdemes a lányoknak is a Műszaki Kar képzéseit választani – a Mechatronikai Tanszék ebben az évben is csatlakozott a Lányok Napjához.

Ingyenesen vehetik igénybe a Debreceni Egyetem dolgozói és hallgatói is az intézmény fitnesz központjának minden szolgáltatását május 2-a és 6-a között. Az Unifit Fitness&Gym Center személyi edzésre és csoportos órákra is várja az egyetemi polgárokat a nyílt héten.

Eddig több mint tízezer hallgatót tanított a polgári jogra, és amíg egészsége engedi, szeretne a katedrán maradni a Debreceni Egyetem professzora. Születésnapján nívós tanulmánykötettel köszöntötték pályatársai és tanítványai Csécsy Györgyöt.

Hét és fél millió forint gyűlt össze a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának javára annak a felajánlásnak az eredményeként, melyet Tőzsér Dániel, a DVSC csapatkapitánya kezdeményezett.

A Debreceni Egyetem kiemelt partnere kapta idén a Genius Loci Díjat. A Master Good Cégcsoportot a hallgatók képzéséért és tehetséggondozásáért tett erőfeszítéseiért terjesztette fel az elismerésre az intézmény.

Jégkorong szakosztályt alapított a DEAC, újra lesz felnőtt, ERSTE Ligás jégkorongcsapata a városnak - jelentették be kedden sajtótájékoztatón, a Debreceni Egyetemen.

Az egyik legelismertebb román tudományos folyóirat főszerkesztője és szerkesztőbizottságának két tagja osztotta meg az eredményes publikálás titkait a Debreceni Egyetem doktoranduszaival a Gazdaságtudományi Kar hétfői workshopján.

Húsz ország, többek között: Brazília, Kína, Izland, Indonézia, Izrael, Japán, Kazahsztán, Kenya, Jemen és Szíria csapatának nemzeti különlegességeit kóstolhatják meg a látogatók pénteken a Debreceni Egyetemen. Jön a 13. International Food Day!

A Debreceni Egyetem orvosai, illetve orvostanhallgatói is fellépnek a Magyarországi Orvosmuzsikusok Egyesületének idei találkozóján. Április 27-én, pénteken a Nagytemplomban, 28-án és 29-én pedig a Zeneművészeti Kar Liszt termében adnak koncertet.

A Debreceni Egyetem tudományos előadás-sorozata, a Science Café keretében szervezett könyvbemutatóval kezdődik a második Flamand-Holland Kulturális Fesztivál Debrecenben.

DEAC hírek

Fodor Antal abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata ebben a szezonban éremért harcolhat a sorozatban. A DEAC mellett idén másik tizenhat gárda áll rajthoz

The post Magyar Kupa: másodosztályú csapat ellen kezdünk appeared first on DEAC.

A női OB I-es tenisz csapatbajnokságban a nyári szünet után folytatódtak a küzdelmek. A DEAC sikerrel vette a szombati mérkőzését. A kétcsoportos, 13 csapatos női

The post Győzelemmel kezdték az őszi fordulót appeared first on DEAC.

A DASE U16-os csapata nagyarányú győzelemmel zárta a nagyhegyesi vendégjátékot. Magabiztos győzelemmel indította a korosztályos vármegyei bajnokság idei sorozatát Sáfár Péter alakulata. A 2. fordulóban

The post Laza kilences az esőben appeared first on DEAC.

Képgalériák