A család oktatásban betöltött szerepét, illetve egymásra gyakorolt hatásait elemezték azon a nemzetközi konferencián, melyet harmadik alkalommal szervezett meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a krakkói II. János Pál Pápa Egyetemmel közösen.
Az üzleti szolgáltató szektor múltja, jelene és jövője Debrecenben - Lehetőségek és kihívások a középfokú szakmai képzés, a felsőoktatás és szektor háromoldalú együttműködésében címmel vezetői szimpóziumot rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Szakképzési Centrum.
A technológiai fejlesztések és a biodiverzitás egyensúlyának fontosságára hívta fel a figyelmet Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Cívis Álom 2023 középiskolai természettudományi vetélkedő döntőjének megnyitóján kedden. A DE fenntartója a tudományos diákverseny első nyolc helyezettjének csaknem egy millió forint jutalmat ajánlott fel.
Életének 84. évében elhunyt Ács Géza, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar címzetes egyetemi docense.
Megnyerték a TFSE elleni párharc harmadik mérkőzését a Debreceni Egyetem női futsalosai. Vereséggel zárt viszont női labdarúgócsapatunk, és az amerikaifoci-együttes is kikapott hétvégén.
Idén a skóciai Glasgow adott otthont május 24-26. között a #CARPE2023 nemzetközi tudományos vándorkonferenciának, amelyen Csernoch László tudományos rektorhelyettes vezetésével húszfős delegáció képviselte a Debreceni Egyetemet.
A művészettel nevelés jó gyakorlatait mutatták be azon a szakmai konferencián, melyet második alkalommal szervezett meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A pénteki eseményen hét szakcsoport ismertette tevékenységét, szakmai tapasztalatait.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ integrációs folyamatának eredményeként több új szervezeti egység jött létre. Június elsejével kezdi meg működését az integrált Orvosi Képalkotó-, az integrált Bőrgyógyászati-, illetve az integrált Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a Betegirányító Központ. Az intézmények vezetői pénteken vették át kinevezésüket.
A legismertebb járműipari vállalatok, a szakminisztérium és a Debreceni Egyetem képviselői tartottak előadásokat azon a szakmai fórumon, melyet az ország legnagyobb járműipari seregszemléje, a Debrecen Drive kapcsán rendeztek pénteken a Nagyerdei Stadionban.
Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar egyik hallgatója a lengyel fővárosban a kutatásokat végző orvostanhallgatók nemzetközi kongresszusán. Székely Mihály, aki egy, daganatok leküzdésével foglalkozó debreceni kutatócsoport tagja, megnyerte saját szekcióját.
Az európai növénytermesztés és fajtaminősítés hatékonyságát segítő Horizon 2020-InnoVar projekt legfrissebb tudományos eredményeit mutatták be a kutatók a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében. A 2019-ben indult programban a Debreceni Egyetem 21 konzorciumi partnerével innovatív vizsgálati módszerek kidolgozásán működik együtt, amelyek a növénytermesztők fajtaválasztását segítik.
Magyar népmesék alakjait és történeteit ábrázoló falfestések díszítik mostantól a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika röntgen felvételező helyiségének falát. A népmesei motívumok segíthetnek, hogy a gyermekek a vizsgálat közben is otthonosan érezzék magukat.