Címlapján tette közzé a kémiai kutatások eredményeinek bemutatására szakosodott, neves NJC New Journal of Chemistry folyóirat a Debreceni Egyetemen működő Kémiai Glikobiológiai Kutatócsoport friss felfedezését. Az egyetemi szakemberek a C-glikozil-tetrazinok első képviselőit írták le.
Hírek természettudomány címkével
Online konferencián számolhattak be kutatási eredményeikről hétfőn a Debreceni Egyetem hallgatói, akik a 2022. évi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatán az első félévre nyertek el ösztöndíjat, így szakmai programjuk január végén lezárul.
A 89. helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a Round University Ranking tematikus rangsorában (természettudományok). Ezzel az eredménnyel a gyémánt ligában szereplő DE egyetlen magyar felsőoktatási intézményként a legjobb 100 között kapott helyet a nemzetközi rangsorkészítő 2022-es szakrangsorain.
Algák nagy mennyiségben történő tenyésztését lehetővé tevő fotobioreaktor-berendezés fejlesztésében vettek részt a Debreceni Egyetem kutatói. Az algák felhasználása egyre elterjedtebb, egyebek mellett élelmiszer- és takarmány-adalékanyagként, kozmetikai célokra, illetve a gyógyszergyártásban is alkalmazzák.
A tudomány számára eddig ismeretlen, Kelet-Európában élő zsályafaj leírásában vettek részt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar kutatói, közelmúltban PhD fokozatot szerzett hallgatóik és témavezetőjük. A tudományos szenzáció részletei egy rangos nemzetközi botanikai folyóiratban jelentek meg.
A szennyezett talajok élőlények általi hatékony és környezetvédelmi szempontból biztonságos tisztítási technológiájának kidolgozását is segíthetik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszék munkatársai által egy rangos tudományos folyóiratban publikált eredmények.
Indul a könnyűzenei alapképzés, új ösztöndíjat alapított elsőéveseknek és a legjobb középiskolákat is támogatja az egyetem, megnyílt az E-sport Központ és teltház volt az állásbörzén - a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeit, rendezvényeit mutatja be a Debrecen Televízió havi műsora.
Száztíz jelölt vette át a PhD-fokozat megszerzését igazoló oklevelét a Debreceni Egyetem őszi doktoravató ünnepségén. A Főépület Aulájában szombaton tartott eseményen emellett habilitált doktori és professor emeritus címeket adtak át, és felavatták az intézmény új díszdoktorait is.
Biológiai témájú kutatást végző fiatal szakemberek ismertették eredményeiket a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan az MTA DAB, a Debreceni Egyetem Juhász-Nagy Pál Doktori Iskola, a Biológiai és Ökológiai Intézet, valamint a Fiatal Kutatók Akadémiája közös szervezésében tartott Rising Stars 2022: tehetséges biológusok bemutatkozása című rendezvényen.
Miként lehet a térinformatikában használatos adatokat korszerű eszközökkel, hatékonyan kinyerni és azokat milyen módszerekkel tudják feldolgozni? Ezek a kérdések álltak a középpontban a Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött 13. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon.
Minden eddiginél több vállalat mutatkozott be a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által rendezett Szakmai Napon. Az érdeklődő több száz egyetemista tájékozódhatott arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkaerőpiacon és próba állásinterjúkon is részt vehettek.
A szeptember közepén létrejött, a kuratóriumi elnök munkáját segítő Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület feladatait, a Debreceni Egyetem tudományos és gazdasági törekvéseit, valamint az újonnan alakult társaság három tagját mutatja be az Alföld Televízió Díszudvar Extra című egyetemi műsora.
Idén a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar 12 hallgatója nyert a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázatán. Közülük négyen vegyész, hárman biomérnök, ketten osztatlan tanári szakosok, illetve egy-egy hallgató fizikus, alkalmazott matematikus és biológia képzésen vesz részt.
A legújabb biológiai vizsgálati módszerekről, az egészséges táplálkozáshoz kötődő tévhitekről és az ERASMUS+ ösztöndíjprogram-kínálta lehetőségekről is hallhatnak a Debreceni Egyetem Szolnok Campusára látogatók a Kutatók Éjszakáján. Bemutatkozik az Egészségtudományi és a Gazdaságtudományi Kar, emellett koncertekkel és látványos kísérletekkel is készülnek a szervezők.
A rangos nemzetközi tudományos folyóirat, a Biological Reviews kiemelt helyen foglalkozik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar azon kutatásával, mely az erdőssztyeppek kialakulásának és tartós fennmaradásának okait vizsgálja.
Evolúciós genetikai kutatásokat végez két mongol biológus a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán az MTA mobilitási pályázatának jóvoltából. A közös magyar-mongol kutatómunka keretében debreceni szakemberek is jártak Mongóliában tanulmányúton, kökörcsineket és kerecsensólymokat vizsgáltak, valamint bioinformatikai oktatást tartottak ulánbátori kollégáiknak.
A szénhidrátok kémiájával és biológiájával foglalkozó konferenciát rendeznek a Debreceni Egyetemen. A Learning Centerben szerdán kezdődött háromnapos, angol nyelvű tanácskozáson 15 európai országból és az USA-ból, valamint Magyarországról mintegy 100 szakember vesz részt.
Elsőként egy rangos brit tudományos lapban jelent meg cikk arról a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán kifejlesztett számítógépes szoftverről, amely könnyebbé tesz egyes evolúciós genomikai kutatásokat.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatási tevékenységével és a kar képzési kínálatával ismerkednek az egyhetes nyári táborában a tudomány iránt érdeklődő középiskolások. A tábor első napján a Földtudományi Intézet mutatkozott be a diákoknak, akik a térség földrajzi nevezetességeivel és a reptérrel is megismerkedhettek.
Egy nemzetközi kutatási együttműködés legújabb eredményeként félautomata hidromorfológiai térképezési eljárást fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Kémiai Tanszék Környezeti Kolloidok kutatócsoportjának cikkét választotta májusban a hónap publikácójának a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztálya. A szén aerogélek és a víz kölcsönhatásáról szóló kutatás eredménye a Carbon tudományos folyóiratban jelent meg.
A Debreceni Egyetem csaknem 200 fiatal kutatója adott számot az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében született tudományos eredményeiről az intézmény Tudományos Igazgatóságának június 13-i online konferenciáján.
Idén nyáron is várja a természettudományok iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló középiskolásokat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A TTK augusztus végi egyhetes Nyári Táborába július 1-ig lehet jelentkezni.
Négy szekcióban 36 pályamunkát mutattak be a hallgatók a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának 2022. évi Tavaszi Kari Tudományos Diákköri Konferenciáján. A zsűri értékelése nyomán 12 hallgató ismertetheti kutatási eredményeit 2023-ban a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karára látogatott a Jabil Circuit Magyarország Kft. topmenedzsmentje. A TTK és a cég között évekre visszanyúló az együttműködés, ezt erősítették meg a felek a mostani tanácskozás alkalmával.