Hírek természettudomány címkével

Docensi, intézetigazgatói és tanszékvezetői kinevezéseket vettek át a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának oktatói és kutatói egy ünnepélyes esemény keretében pénteken. A megbízásokat Kun Ferenc dékán adta át.

Jelentős károkat okozott a vihar, amely hétfőn végigsöpört az országon. Sokan talán eddig csak a filmekben láttak olyat, amit most a saját bőrünkön is megtapasztalhattunk. A Debreceni Egyetem TTK Meteorológiai Tanszék adjunktusa azt mondja: jobb, ha a jövőben felkészülünk a hasonló eseményekre, hiszen nagy valószínűséggel nőni fog ezek száma.

Végzett hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara csütörtökön a Díszudvaron. A két diplomaosztón 372-en vehettek át oklevelet, emellett kitüntetéseket is kiosztottak.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara adott otthont az első CubeSat-fejlesztői találkozónak. A rendezvényen négy felsőoktatási intézmény hallgatói ismerhették meg egymás elképzeléseit, valamint az Európai Űrügynökség pályázati lehetőségeit annak érdekében, hogy egymást segítve minél több egyetem repíthessen saját műholdat a világűrbe a jövőben tudományos céllal.

Kiemelt kutatási eredményként mutatta be a Central European Research Infrastructure Consortium (CERIC) a Debreceni Egyetem munkáját. A Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén végzett alkalmazott kutatások középpontjában az aerogélek állnak.

Innovatív módszerrel térképezték fel az előállított intelligens anyagokat a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szakemberei. A céljuk az volt, hogy a mesterséges intelligencia segítségével megtudják, hogyan módosíthatják a vegyületek tulajdonságait.

Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi tanára tartott előadást a DE TTK Kalandozások a Természet- és Műszaki Tudományokban című rendezvénysorozata keretében. A neves szakember egyebek mellett az ember-kutya kapcsolat különlegességéről is beszélt a Kölcsey Központban.

Várnagy Katalint választották meg a Magyar Kémikusok Egyesülete új főtitkárának, megbízatása két évre szól. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének igazgatója a Náray-Szabó István Tudományos Díjat is átvehette a szervezet küldöttközgyűlésén.

A tudományos eredmények gyakorlati alkalmazhatóságára, valamint azok szélesebb körű társadalmi és szakmai megismertetésére fektették a fő hangsúlyt az V. Debreceni Alkalmazott Rovartani Konferencián. A Zoo Debrecenben tartott eseményen a rovartani kutatások aktuális, a mezőgazdaság és környezetvédelem szempontjából is releváns kérdéseit járták körül.

Mintegy százötven szakember érkezett a Debreceni Egyetemre, ahol a legmodernebb térinformatikai technológiákról és módszerekről, illetve azok felhasználási lehetőségeiről tanácskoztak két napon át, a 16. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon.