Az idén 70 éves OTDK mozgalom debreceni konferenciáján mintegy 200 egyetemistát és középiskolás diákot lát vendégül a Természettudományi és Technológia Kar, valamint a Kémiai Intézet. A Debreceni Egyetem szervezésében megvalósuló háromnapos eseményre 188 pályamunka érkezett.
- A tudományos kutatás nemcsak a tanulás kedvéért való ismeretszerzésről szól, hanem valós problémák megoldásáról. A kémia a változás tudománya, és nem csupán a reakciókban és egyenletekben, hanem abban is, ahogyan megértjük és alakítjuk a világunkat. Az életmentő gyógyszerek, a jövőnket működtető technológiák, a klímaváltozás megoldása – mindez olyan emberekkel kezdődik, mint a fiatal tudósok, akik hajlandóak mélyebbre ásni, kritikusan gondolkodni – fogalmazott a konferencia megnyitóján Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.
Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke emlékeztetett: a Debreceni Egyetem nem először ad helyet az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójának, legutóbb 16 évvel ezelőtt gyűltek össze a cívisvárosban a fiatal kémikusok.
- A tudományos gondolkodás utánpótlása egyértelműen innen indul, az OTDK-n szereplők közül kerülnek ki javarészt a jövendő professzorok. Az OTDK azért speciális, mert a felsőoktatásba van ágyazva, tehát egy olyan tehetséggondozási forma, ahol vigyázunk a fiatal tehetségekre, irányt mutatunk nekik. Azt szoktam tanácsolni a résztvevőknek, hogy csak magukra koncentráljanak, magukat adják és ha ez sikerül, akkor már minden tőlük telhetőt megtettek – nyilatkozta Weiszburg Tamás, aki külön örömét fejezte ki, hogy idén az online közvetítésnek köszönhetően élőben lehet nyomon követni a konferencia eseményeit és előadásait.
Skodáné Földes Rita, az OTDT Kémiai és Vegyipari Szakmai Bizottságának elnöke a diákköri munka legérdekesebb részére hívta fel a figyelmet a megnyitón.
- A laboratóriumban a kísérletek vagy a számításos módszerek alkalmazása során olyan kérdésekre keresik a választ a hallgatók, amelyekre még a témavezetők sem tudják a kutatás kezdetekor, tehát ezeknek a feladatoknak a megoldása mindenki számára kihívás, valós problémákkal szembesülhetnek – mondta az elnök.
A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekciójának ügyvezető elnöke, Várnagy Katalin hangsúlyozta: színes a paletta a bemutatott témák, illetve a bemutatkozó diákok terén, ezt tükrözi az is, hogy 17 tagozatban több mint 10 tudományterületen tartanak előadásokat.
- A konferencia célja, hogy felkeltsük a fiatalok figyelmét a tudományos kutatás, a kísérletezés iránt, amibe bekapcsolódva lehetőségük legyen be is mutatni az eredményeket, akár intézményi szinten, akár ezen az országos rendezvényen. A beiskolázási adatok azt tükrözik, hogy folyamatosan csökken a vegyész, a vegyészmérnök, a kémiatanár szakra jelentkezők száma. Amikor azonban végignézek az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójára benyújtott nagyszámú dolgozaton, ismét elfog az optimizmus, hogy mégiscsak sok fiatalt elér a kémia varázsa – szólt a résztvevőkhöz a DE Kémiai Intézet igazgatója a Learning Centerben tartott szerdai megnyitón.
A tagozati előadások három blokkban, szerdán és csütörtökön zajlanak majd, pénteken pedig kiderül, kik szerepeltek a legjobban a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémiai és Vegyipari Szekciójában.
A konferencia itt követhető: https://otdk.hu/otdk2025/37-otdk-elo-kozvetites/kemiai-es-vegyipari-szekcio/
Sajtóközpont