Hírek MK címkével

Kihelyezett Mechatronikai Tanszéket hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és az NI, új fejezetet nyitva ezzel az egyetem és az amerikai vállalat együttműködésében. Az erről szóló megállapodást július 8-án, csütörtökön írták alá az intézmény és a cég képviselői.

Nyilvántartásba vette a DE fenntartásáért és működéséért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt a bíróság. A Debreceni Törvényszék döntésével újabb fontos szakaszához ért az egyetemi modellváltás folyamata.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit jutalmazta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar dékáni vezetése. A július 1-én, csütörtökön az Ótemető utcai campus kari tanácstermében rendezett házi ünnepségen harmincheten vettek át elismerő oklevelet.

Jubileumi díszoklevélátadó ünnepséget rendezett június 25-én az Ótemető utcai campuson a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Az eseményen az intézményben, illetve annak jogelődeiben 50 évvel ezelőtt végzett 34 egykori hallgató vehette át arany díszoklevelét.

„Műszaki Tudomány az Észak-kelet Magyarországi Régióban 2021” címmel rendez online szakmai tanácskozást június 24-én a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

Nemes Dániel, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar (MK) egykori gépészmérnök-, ma már PhD-hallgatója is elnyerte a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának idei Diplomadíját. Az oklevélátadó ünnepséget június 17-én rendezték a MK kari tanácstermében.

A Debreceni Egyetem idén is a Nagyerdei Stadionban rendezi diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét, a végzősök magas száma és a korlátozások miatt nem egy, hanem három időpontban.

Több mint százharminc helyet javítva – legjobb magyar felsőoktatási intézményként – a 141. lett a Debreceni Egyetem a Round University Ranking (RUR) legfrissebb tematikus természettudományi rangsorában. A rangsor készítői kiemelkedőnek értékelték az intézmény kutatási teljesítményét.

A Debreceni Egyetem rendezi a CARPE, az alkalmazott tudományok egyetemi hálózatának 2021-es konferenciáját. Az európai felsőoktatási intézmények alkotta konzorcium októberi rendezvénye révén a kutatók megtalálhatják tudományos partnereiket. A cél az egyetemi kutatási hálózatok fejlesztése.

Hosszú idő után újra doktoravatót rendezhetett a Debreceni Egyetem. A június 5-i eseményen délelőtt a PhD-, délután pedig a habilitációs okleveleket, valamint Professor Emeritus címeket és kitüntetéseket adott át az intézmény vezetése.

Hosszú időn át magas színvonalon végzett munkájukért elismeréseket vehettek át az egyetem, valamint gyakorló- és a partnerintézményeinek oktatói pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában június 3-án rendezett ünnepségen.

A DE hat kara kérte az idei tanév meghosszabbítását. Leginkább az orvos- és egészségtudományi, a műszaki és természettudományos képzési területeken éltek a lehetőséggel. A vizsgaidőszakot és a gyakorlatok teljesítését szinte mindenhol személyes jelenlét mellett tervezik.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar járműmérnöki alapszakán belül szeptemberben induló légijárművek specializáció gyakorlati oktatását segíti a jövőben az az együttműködés, amelyet az AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központtal kötött az intézmény.

A Debreceni Egyetem csapatai végeztek az első hat helyen a Rosatom Central Europe, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Paks II. Zrt közös orosz-magyar atomenergetikai online feladatmegoldó versenyén. A Hackatom díjátadó ünnepségét pénteken tartották a Debreceni Egyetem Aulájában.

Több mint 60 alapító tag, köztük a Debreceni Egyetem (DE) részvételével május 4-én megalakult a minisztériumokkal, valamint akadémiai és iparági szereplőkkel együttműködő Magyarországi Drón Koalíció (MDK).

Kiválóan szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Hackatom Hungary orosz-magyar atomenergetikai online feladatmegoldó versenyen. A csapatoknak angol nyelven, innovatív ötletek bemutatásával kellett megoldaniuk nukleáris témájú speciális feladatokat.

Elsöprő sikert arattak a Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) hallgatói az idei Mérnökök Ligája online esettanulmányi versenyen, amelyet nyolcadik alkalommal rendezett meg az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori gyára.

A magyar hallgatók mellett a Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) külföldi diákjai is sikerrel szerepeltek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Műszaki Tudományi Szekciójának versenyén, melyet április 22-24. között a virtuális térben rendezett a győri Széchenyi István Egyetem.

A Műszaki Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói 22 csapattal vesznek részt a globális atomenergetikai vállalat ötletversenyén. A Roszatom regionális központjának eseményén a legjelentősebb orosz műszaki egyetemek is közreműködnek.

Szakmai tanácskozással, a kar intézeteinek, tanszékeinek bemutatkozásával és a résztvevő cégek virtuális kiállításával rendezte meg március 31-április 1-én „Az ipar napjai Debrecenben” című közös online konferenciáját a város és a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara (MK).

A Műszaki Kar képzési terveivel, a város gazdasági elképzeléseivel, valamint a nagyvállalatok nyújtotta lehetőségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők március 31-én és április 1-én a Debreceni Egyetem (DE) és a városi önkormányzat közös online rendezvényén.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem vezetése idén is több mint száz munkatársát részesítette kitüntetésben. A most odaítélt Kiváló Dolgozó és Rektori Elismerő Okleveleket a járványhelyzet miatt később adják át.

A Debreceni Egyetem több kiváló oktatója és munkatársa részesült elismerésben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A legmagasabb állami kitüntetéseket Magyarország köztársasági elnöke adományozza. A járványhelyzet miatt a most odaítélt kitüntetéseket csak később vehetik át a díjazottak.

Jelentős beruházások, fejlesztések kezdődnek 2021-ben a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karán, ahol állami támogatással új épületszárnyat alakítanak ki és megújulnak a már meglévő épületrészek, valamint gyarapodik az eszközpark is.

A járványügyi helyzetben is tanulhatnak külföldön a hallgatók, illetve szakmai gyakorlatot is szerezhetnek a mobilitás révén. Meghirdették a 2021-2022-es tanévre vonatkozó Erasmus+ pályázatait, az Európai Unió tagállamai mellett összesen 33 ország vesz részt a programban.