Hírek kultúra címkével

Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) hallgatói a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen. Összesen hat debreceni egyetemista ért el helyezést a Liszt teremben rendezett negyvenharmadik zenei megmérettetésen.

Puskás Ferenc születésének 95. évfordulója alkalmából tartott előadást a Böszörményi úti campuson Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek nagykövete.

Együttműködésre hívta a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az Egyetem a város és a történelmi egyházak vezetőit, hogy összefogva, a közösség erejével, együtt segítsenek az ukrán-orosz konfliktus miatt bajbajutott embereknek. Május 6-án nagyszabású segélykoncertet rendeznek adománygyűjtéssel egybekötve.

Rendhagyó színházi bemutatót tartottak az oDEon egyetemi színházban. A Magda, a Szabó című egyfelvonásos előadással köszöntötték nőnap alkalmából a Debreceni Egyetem hölgy dolgozóit. A darab különleges aspektusból járta körbe a családi kapcsolatok, a házasélet, az összetartozás, az egymáshoz kötődés és az önfeláldozás kérdéseit.

A Debreceni Egyetem lapjának márciusi számában egyebek mellett arról lehet olvasni: miért jó az új Learning Centerbe járni, kiderül, hogy mire jó a madárgyűrűzés, és azt is megtudhatjuk, milyen rangos díjat kapott a Debreceni Egyetem Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa.

Arany János 205 éve született. Idén is rendezvénysorozattal emlékezik egykori névadójára a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. Március 2. és 9. között a meséké, a verseké és a regényeké a főszerep az Arany János téri feladatellátási helyen.

A kortárs magyar művek népszerűsítése, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének bemutatása a célja a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán hamarosan kezdődő hagyományos zenei versenysorozatnak.

Népszerű volt a DESzínház második alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata. A beküldési határidőig 11 nyelv csaknem 70 irodalmi alkotásának fordítása érkezett a bírálókhoz.

Öt előadással folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja. Több mint százhúszan vettek részt pénteken a Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének első rendezvényén.

A gályarab-szabadítás emléknapján koszorúzással tisztelgett pénteken a Nagytemplom mögötti Emlékkertben álló emlékoszlopnál a Debreceni Egyetem (DE) és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE).