Állva tapsolták a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak szereplésével bemutatott Hair című rockmusicalt a Böszörményi úti egyetemi színházban. A szombat esti előadáson debütált az a 60 négyzetméteres ledfal is, amely látványos vetítésekkel tette teljessé a színházi élményt.
Hírek kultúra címkével
Különleges premiert tartanak az oDEonban szombat este. A kizárólag külföldi hallgatókból álló amatőr színészek a Broadwayn számtalanszor előadott népszerű musicalt, a Hairt mutatják be a Böszörményi úti egyetemi színház színpadán.
A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkáját segíti az idei Zenélő Medikusok Jótékonysági Koncerttel a MediChoir Hallgatói Kórus. A befolyó összegből új eszközökkel, kórtermi fejlesztésekkel támogatnák a klinika gyógyászati tevékenységét.
Századik rendezvényével folytatódik a Debreceni Egyetem 2013-ban indult tudományos ismeretterjesztő sorozata. A jubileumi Science Caféban „Zene füleinknek – hangok, zene, beszéd” címmel Csernoch László, az intézmény tudományos rektorhelyettese tart előadást május 4-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont könyvesboltjában.
„Vallás és feliratok a görög-római korban” címmel rendezett kétnapos szakmai konferenciát több társintézmény közreműködésével április 28-29-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke.
Román nyelvű drámarészlet magyar fordításával a sepsiszentgyörgyi Boros Kinga nyerte az „egy sima – egy fordított” drámaszöveg fordítói pályázatot, amelyet második alkalommal hirdetett meg a város és a Csokonai Színház közreműködésével a Debreceni Egyetem Színháza, a DESZ.
Kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két hallgatója az Országos Vándor-Révész Karvezető Versenyen. Egyikük első helyezett lett, a másik tehetség pedig a zsűri különdíját vehette át.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be. A most megjelent tanulmány többek között a zenetanárok és oktatók alkalmazkodásából eredő új módszertanokat veszi sorra.
Ötven alkotás érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár versíró pályázatára, amelyet hagyományosan a magyar költészet napja alkalmából hirdetett meg a DEENK. Az idei feladathoz ihletet adhatott az a hat ex libris is, amelyből választva elkészülhettek a képhez kacsolódó költemények.
Mivel foglalkoznak a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján? Mit csinálnak a DE Bölcsészettudományi Karához tartozó Pszichológiai Intézetben és miről szól a fair trade kereskedelem? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a friss Egyetemi Életben.