Őrzik a korszakalkotó mérnök emlékét

Megemlékezést tartott a világhírű gépészmérnök, Pekár Imre debreceni emlékművénél a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a Gépipari Tudományos Egyesület, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara, a Hajdú Gabona Zrt., valamint a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata.

A rendezvényt a cívisvároshoz sok szállal kötődő feltaláló, malomtechnológus, közgazdasági író születésének 184. évfordulója alkalmából tartották a Füredi úti bevásárlóközpont előtt.

Pekár Imre ugyan nem Debrecenben született, nem is itt halt meg, mégis szorosan kötődik a városhoz, hiszen 1864-től 1874-ig az István gőzmalom technikai felügyelője, majd műszaki igazgatója volt, emellett 1870 és 1874 között a debreceni Gazdasági tanintézet tanáraként is dolgozott.

Az egykori István gőzmalom területén 1999-ben felállított, Pekár Imrét ábrázoló - Györfi Lajos szobrászművész által készített - dombormű létrejöttét a Gépipari Tudományos Egyesület Hajdú-Bihar Megyei Szervezete kezdeményezte, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gépészeti Intézete pedig támogatta a megvalósítását.

- Pekár Imre életműve, munkássága akkor válhat ismertebbé, ha rendszeresen megemlékeznek róla. Ezért különösen sokat tett az elmúlt évtizedekben Cséti Imre, a Gépipari Tudományos Egyesület regionális alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Szervezet titkára és az ő munkatársai – jelentette ki a megemlékezésen Gonda Zoltán, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának elnöke.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében kitért Pekár Imre malomipari tevékenységének jelentőségére, a debreceni malomipar XIX. századi történetére, illetve arra, hogy a napokban nyilvánították a Hajdú lisztek és őrlemények termékcsaládot kiemelkedő nemzeti értékké és így a Magyar Értéktár részévé.

Kocsis Imre, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar tudományos dékánhelyettese hangsúlyozta: dolgoznak az egyetem műszaki doktori iskolájának létrehozásán, melyet Pekár Imre Műszaki Tudományok Doktori Iskola néven szeretnének megalapítani.

Nagy Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara alelnöke kiemelte, hogy a szervezet mérnöki szakmai és életműdíját Pekár Imréről nevezte el. Pekár Imre magyarországi mérnöki tevékenységét többéves külföldi tanulás előzte meg, azonban hazajött és magyar mérnökként itthon kamatoztatta tapasztalatait – tette hozzá.

A megemlékezés koszorúzással zárult.


Sajtóközpont - OCs