Képzési kapcsolataik bővítésére, szakmai gyakorlatok lebonyolítására és különböző kulturális projektek megvalósítására kötött együttműködési megállapodást hétfőn a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központtal.
Hírek kultúra címkével
Zenéről, borokról, alkotásról, művészetről hallhattak előadásokat, láthattak kiállításokat az érdeklődők a Mádi Kör és a Mádi Bor Akadémia közös szervezésében megrendezett Jó éjszakát Mád elnevezésű rendezvényen. A résztvevők különféle előadókat, koncerteket is hallgathattak, és megkóstolhatták a vidék legfinomabb borait.
A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyitókoncertjének adott otthont pénteken a Debreceni Egyetem Főépület Aulája. A komolyzenei megmérettetésen a világ legjobb fiatal vonósai mérik össze tudásukat, rangos nemzetközi zsűri előtt.
A DE Zeneművészeti Kar is lehetőséget kapott a bemutatkozásra a Magyar Zene Házában. A ZK hallgatói és oktatói négy formációban léptek színpadra, és Zombola Péter zeneszerző, a kar egyetemi docense által írt műveket adták elő a közönségnek.
Amerikai helyszíneken mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatójának, valamint két alkotótársának az „...és Echo” című kamaraoperáját. Az előadás rangos színpadokon debütált, mindegyiken nagy sikert aratott a magyar és az amerikai közönség előtt.
A Bartók Rádió ArTRIUM koncertsorozatának részeként adtak koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói és hallgatói a Liszt teremben. A hangversenyt a rádió rögzítette és hamarosan felvételről sugározza.
A Debreceni Egyetem lapjának legújabb számából kiderül, hogy milyen volt az intézmény Főépületénél tartott International Food Day, miként takarítottak az egyetemi hallgatók a debreceni Nagyerdőben, valamint a DEAC női futsalosainak sikereiről is beszámolnak.
A Debreceni Egyetem minden eszközzel támogatja a város tehetségeinek továbbtanulását az intézményben – jelentette ki a VI. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencián Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke. A tudományos diákverseny első tíz helyezettjének egy millió forint jutalmat ajánlott fel a DE fenntartója.
Tizenegy ország részvételévvel a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néderlandisztika Tanszéke rendezi május 26-27-én a Közép-Európai Néderlandista Szövetség (COMENIUS) szakmai tanácskozását.
Újra hallhatja a közönség a legendás Color együttes slágereit a 9. Debreceni Reumatológiai Oktatási Program (DROP9) kongresszushoz kapcsolódó emlékesten. A Debreceni Egyetemhez kötődő, korábban DOTE néven működő együttes több oszlopos tagja is színpadra lép a Kölcsey Központban.