Campus Fesztivál – bejelentések és előkészületek

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. A szervezők csütörtökön bejelentették, hogy szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar is visszatér a debreceni Nagyerdőre. A Debreceni Egyetem is készül a jubileumi nyári eseményre.

A Campus Fesztivál szervezői számos extrával és meglepetéssel készülnek az idei nyárra. A hat legnagyobb zenei programhelyszín felhozatala napi bontásban már elérhető, ebből kirajzolódik, hogy a Campus a legváltozatosabb és legbevállalósabb zenei kínálatú fesztivál lesz, amely a populáristól az undergroundig minden ízlést kielégít. Tavalyhoz hasonlóan önálló színpadot kap a Z generáció kedvenc stílusirányzata, a hiphop, a rap és a trap világa. Egyedülálló módon kiemelt helyszínen várja a látogatókat a rock- és metalzene a hazai színtér állócsillagaival, élő rock-, metal- és blueslegendákkal és új tehetségekkel. A csemegékben bővelkedő zenei kínálat mellett az egyéb művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, összesen négyszáznál is több program szerepel a kínálatban.

A szervezők március 23-án, csütörtökön újabb előadókat jelentettek be. Nyilvánossá tették, hogy Parov Stelar, az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő electroswing stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra. Ezzel kialakult a fesztivál idei nagyszínpadának headliner-sora, Parov Stelar mellett a német sztár-dj Robin Schulz, valamint a sanzon, a jazz és a soul stíluskeverékében utazó francia díva, ZAZ is az idei fesztivált erősíti.

A világsztárok mellett további nemzetközi előadók fellépéséről is beszámoltak. Köztük van André Tanneberger - közismert nevén ATB - a német DJ fenomén, aki a 90-es évek óta folyamatosan a nemzetközi elektronikus zenei szcéna elitjébe tartozik. Jön Kelet-Európa legőrültebb rappere, az észt származású Tommy Cash, az ukrán stoner-rock ikon Stoned Jesus zenekar, a technot élő hangszerekkel és pszichedelikus rockkal és blues-zal vegyítő angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a ’Rampampam’ című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi slágerlistákra.

A július 19-én kezdődő jubileumi rendezvény négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat. A Campus ma már Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, amelyre az indulásakor még csak mintegy 27 ezren, tavaly pedig összesen már 116 ezren látogattak el. A rendezvény az évek során folyamatosan bővült. 2001-ben Vekeri-tó Fesztiválként indult az esemény, majd 2007-ben - elnyerve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozójának (EFOTT) rendezési jogát - már sokkal nagyobb léptékben valósult meg a Debrecentől néhány kilométerre található Erdőspusztákon. 2008-ban még ugyanezen a helyszínen, de már Campus Fesztivál néven várta a látogatókat, 2009-ben pedig a Nagyerdőre költözött és azóta a Debreceni Egyetemmel karöltve, Debrecen önkormányzatának támogatásával, a járvánnyal terhelt 2020-as év kivételével minden nyáron egyre több ember számára nyújt biztonságos, színvonalas és felszabadult kikapcsolódási lehetőséget.


 
A Debreceni Egyetem - ahogy a korábbi években, úgy - idén is tervezi az Egyetem Tér nevű programhelyszínt, ahol a karok, intézményi egységek színes, érdekes programokkal várják majd a fesztiválozókat, hogy közérthető, játékos formában mutassák be az oktatás és a kutatás különböző területeit, az egyetemi életet. Ugyanakkor az Egyetem Téren a beiskolázására is nagy hangsúlyt fektet az intézmény.

 

Sajtóközpont