Itt az új Egyetemi Élet

A gátfutó Kozák Luca portréfotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss száma, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy a Debreceni Egyetem is díjazott alkotásokat a Malter Filmfesztiválon. A lap bemutatja Deák Bill Gyulát, Szaffkó Pétert és az idén 140 éves Zsuzsi kisvasutat is.

Október közepén tartották a debreceni Apolló Moziban a Malter Filmfesztivált. A magyar alternatív kisjáték- és rövidfilmek ünnepén a Debreceni Egyetem díját az Akarsz-e játszani? című versenymű készítői kapták, míg a DE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke által létrehozott különdíjat a Café Marylin című film rendezője vette át. A filmfesztiválról részletesen beszámol az Egyetemi Élet.

Olvashatnak az új lapszámban Kozák Lucáról is, akinek legjobb felnőtt szezonja volt az idei. Februárban fedettpályás országos csúcsot állított be Torunban, a Gyulai Memorial versenyen harminchat éve fennálló országos csúcsot döntött meg, majd a szezon megkoronázásaként nyár végén Európa-bajnoki ezüstérmet nyert száz gáton a müncheni kontinensviadalon. A Debreceni Sportiskola atlétájával az EB-ezüstéremig vezető útról beszélgetett a lap munkatársa.  

Hazánk legidősebb, ma is üzemelő erdei kisvasútja, az idén 140 éves Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen erdeinek köszönheti létét: a kivágott fák szállítására építették. Első útját 1882. július 16-án tette meg az akkor még 950 milliméteres nyomtávolságú vaspályán, 26 kilométer hosszan. A lokomotív anno a mozdonyvezető felesége után kapta a Zsuzsi nevet – derül ki a Fedezd fel Debrecen utcáit sorozat legújabb részéből.  

Bill, Kapitány, Deák Bill – ezek a nevek alighanem azoknak is ismerősen csengenek, akik a bluesban nem annyira járatosak. Ő Deák Bill Gyula, a magyar blues „koronázatlan királya”, aki Bryan Adams előtt is zenélt és a világ legnagyobb zenészei „hajtanak fejet” előtte – olvasható a népszerű zenésszel készült interjú elején.  

Beszámol az egyetemi lap arról is, hogy menhelyen élő kutyákat sétáltattak az állatok világnapja alkalmából a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság tagjai. A Debreceni Kutyaház Állatotthon melletti réten történtekről szóló élménybeszámoló a ZölDEbbítő rovatban jelent meg.  

Szaffkó Péter tanár úr évtizedek óta munkálkodik azon, hogy az egyetemi színjátszás a Debreceni Egyetemen is elnyerje az őt megillető rangot és támogatást. Minden egyéb elfoglaltsága mellett, az utóbbi években szinte mindennapossá vált jelenléte a DESzínház életében, hol fesztiváljaik zsűritagja, hol drámafordító pályázatuk bírálója, hol fordítói projektek kidolgozásának segítője. A Szaffkó Péterrel készült beszélgetés a Nézőpont oldalra került.  

Természetesen a sport sem maradhat ki az Egyetemi Életből. Megtudhatják az olvasók, hogy a Debreceni Lövészsuli SE tagjaiból verbuválódott Sportlövő Menedzser Team hosszas előkészületek után kiadta Magyarország jelenleg egyetlen lövészmagazinját, a Sportlövőt. Az ebből az alkalomból a magazin főszerkesztőjével, Pető Lászlóval, a Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület szakosztályigazgatójával készült beszélgetésből az is kiderül, hogy az egyetemi testnevelés órákon sokan érdeklődnek a sportlövészet iránt.

Az Egyetemi Élet friss száma ide kattintva olvasható.

 
Sajtóközpont - OCs