Újra itt az Egyetemi Élet

A DExpóról, a gólyabálokról, az egykori Hortobágy malomról és a Tisza-tó egyik szigetén forgatott Jóreménység-sziget című filmről is beszámol decemberi számában a Debreceni Egyetem lapja.

Végre ismét korlátozások nélkül, jelenléti formában, a Főépületben és számos további helyszínen rendezték meg a Debreceni Egyetem hagyományos nyílt napját, a DExpót. A két rendhagyó egyetemi nap elsődleges terepe az Egyetem tér volt, ahol már a kora reggeli óráktól sorokban álltak a középiskolások, hogy megismerkedjenek az egyetemmel, az itt elérhető képzésekkel – olvasható a DExpóról szóló beszámolóban.  

A lap egy másik cikke az egyetem egyik legszínpompásabb és legünnepélyesebb hallgatói rendezvényéről, a gólyabálról számol be. A különböző karok estjeit november közepén rendezték, a bálokra alapvetően átalakult a Főépület. A Díszudvar körüli folyosókon pultokat építettek, fotófalat, illetve fényképsarkot rendeztek be a szervezők, díszes függönyöket helyeztek fel, az épületet kívülről pedig mindhárom napon az adott karokra jellemző színekkel világították meg.

Olvashatnak arról is, hogy már a reggeli órák is mozgalmasan teltek a Zeneművészeti Karon november 17-én, a Hallgatói Önkormányzat szervezésében akkor tartották ugyanis az idei Önkormányzati Napot. A hagyományos „pizsamás” esküt reggel 8 órakor tették le a legifjabb zeneművészetis hallgatók, ám ez a különleges ceremónia csupán indítása volt az egyedülálló tanítási napnak. A rendezvény részletes beszámolóját a Zoom oldalon találják.  

Nehéz elképzelni, de az 1860-as években csaknem száz malom működött Debrecenben. Nagy részük állatokkal hajtott szárazmalom volt, de szélmalom és vízimalom is működött, utóbbi az akkor még bővebb vizű Tócó-patak mentén. Ezek mindegyike eltűnt az elmúlt bő száz év alatt, egyiket-másikat városrendezés miatt bontották el, de olyan is akadt, amely a második világháborúban semmisült meg. Egy malom maradt csak fenn a sok közül, a ma szállodaként működő, egykori Hortobágy malom, mely Közép-Európa legnagyobb szélmalma volt. Ezt ismerhetik meg, ha elolvassák a Fedezd fel Debrecen utcáit! sorozat legújabb részét.  

Felidézi a lap, hogy egy Tisza-tavi szigetre vonult önkéntes karanténba a Covid-járvány csúcsán Ljasuk Dimitry, fél évet töltött egyedül, szerény, szinte nomád körülmények között. A férfi élményeit, gondolatait az elvonulás alatt filmre vette, ebből született meg a Jóreménység-sziget című alkotás, ami november 17-től látható a hazai mozikban. A film debreceni premier előtti vetítése után beszélgetett a lap újságírója az alkotóval, többek között Debrecenhez fűződő élményeiről, az önkéntes elvonulásról és a környezetvédelem fontosságáról.

A sportrovat egyebek mellett arról is ír, hogy nehezen kezdődött a szezon a DEAC jégkorongozóinak. A Szuperkupa-győztes csapat nehéz rajtjáról és a gárda jelenlegi helyzetéről a vezetőedzőt kérdezte az Egyetemi Élet.  

A friss lapszám ide kattintva olvasható.



Sajtóközpont - OCs