Az egyetem történetének legnagyobb kutatás-fejlesztési projektjéről, a Kenézy-integráció folytatásáról, a műszaki képzések fejlesztéséről és az idei költségvetésről is szó volt a Debreceni Egyetem Szenátusának februári ülésén.

Nyolc szekcióban 3 intézmény 70 hallgatója tartott előadást a Debreceni Egyetem InterTalent UNIDEB tehetséggondozó konferenciáján, amelyhez ebben az évben egy 1956-os előadás-sorozattal csatlakozott a Praetor Szakkollégium.

Az edzőképzési programba is bekapcsolná a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központját a Magyar Úszó Szövetség új elnöke. Bienerth Gusztáv szemléletváltást sürget az úszásban.

Újfajta mozgásformákat: alakformáló tánctréninget és zumba edzéseket indít az intézmény dolgozóinak és hallgatóinak a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete.

Sárkánybőrűség, tengervérűség, korai öregedés – ilyen ritka és veleszületett megbetegedésekre hívják fel a figyelmet a Debreceni Egyetemen, szombaton a ritka betegségek világnapján. A központi téma a betegek kutatásban való részvétele lesz.

Elsöprő szavazati aránnyal támogatták a Szenátus tagjai a pályázó rektorjelöltségét. Ha a fenntartó is támogatja, akkor Szilvássy Zoltán lesz a megszakítás nélkül leghosszabb időn át regnáló rektora a Debreceni Egyetemnek.

A Debreceni Egyetem szakembereinek tevékenységét is elismerték a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának éves közgyűlésén, amelyet február 22-én tartottak a DAB Székházban.

Rendhagyó óra keretében tartott előadást az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépéséről Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A legmodernebb nanostring technológiával felszerelt laborban keresik a „fiatalság titkát” az ország egyetlen Gerontológia Tanszékén. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán az öregedés folyamatait kutatják, és forradalmi eredményekre számítanak.

Kutatók és kutatócsoportok is pályázhatnak a Horizont 2020 program csaknem 79 milliárd euró összköltségvetésű pályázataira. A Debreceni Egyetem ügynöksége, az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. megkönnyíti a hozzájutást a brüsszeli forrásokhoz.

A mikrosebészet kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők a Debreceni Egyetem tudományos sorozatának következő előadásán.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának három hallgatója is sikeresen szerepelt a Körös Campus Alapítvány épületgépész hallgatók számára kiírt ösztöndíjpályázatán.