Újraélesztés a Kossuth Gyakorlóban

A Debreceni Egyetem gyakorlóiskola volt pénteken, az Országos Mentőszolgálat „Wake Up – Mentsünk együtt életet!” című, középiskolásoknak szóló országos kampányának első debreceni helyszíne.

A helyes újraélesztés technikáját, annak szabályait többek között a mentőszolgálat főigazgatójától tanulhatták meg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája 9. évfolyamos diákjai december 1-én. A diákok egy rövid, elméleti ismereteket bemutató előadás után úgynevezett ambubabákon gyakorolhatták, hogyan kezdjék el az újraélesztést addig, amíg ki nem ér a mentő.

- A Kossuth Gyakorló elsősegélynyújtó referencia iskola, így évek óta szívügyünknek tekintjük, hogy a diákok gyakorlottak legyenek ezen a területen, és ha baj van, azonnal tudjanak segíteni – mondta Futóné Monori Edit igazgató. Az intézmény tanulói minden korosztályban, rendszeresen kiváló eredményeket érnek el országos elsősegélynyújtó versenyeken, sőt az idei évtől már a pedagógusok is részt vesznek a megmérettetéseken.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója az unideb.hu kérdésesre elmondta: a debreceni az ország második legnagyobb mentőállomása, a gépjárműveket és az esetszámokat tekintve is.
- Ez a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban havonta 1500-1700, a Klinikai Központban pedig 1000 esetet jelent. Nemcsak a város, hanem a teljes megye lakosságát látja el a mentőszolgálat, ez számszerűsítve évente összesen több, mint 70 ezer eset és 2,5 millió megtett kilométer – fogalmazott a főigazgató.


Csató Gábor kiemelte: a mentőszolgálat szoros kapcsolatot ápol a Debreceni Egyetemmel, közös cél egy olyan sürgősségi komplexum létrehozása, ahol Magyarországon egyedülálló módon a mentőszolgálat és a kórházi ellátás egy helyen valósul meg. A két intézmény együttműködése a betegellátáson túl az oktatásra is kiterjed, egyrészt az orvostanhallgatók, másrészt a mentőtisztek képzésében, ugyanis az Egészségügyi Karon képzik ma a legtöbb mentőtisztet hazánkban.

- Az OMSZ a Sürgősségi Orvostan Tanszék tudományos életében is részt vesz, hiszen vannak olyan PhD-, TDK-hallgatók, akik a kórházi és kórházon kívüli sürgősségi ellátást kutatják – tájékoztatott a főigazgató.

A mentőszolgálat munkatársai a debreceni kampány részeként két gimnáziumban tartottak újraélesztési bemutatót, az első helyszín ez egyetem gyakorló gimnáziuma volt, ahol ott volt Irie Maffia zenekar is. A diákok a szívmasszázst az együttes 100 bpm ütemű Wake Up! című slágerérére tanulták meg, mivel a dal ritmusa pontosan illeszkedik a mellkasnyomások tempójához.

Sajtóiroda -MM