Háromszáz diák, több mint ezerötszáz vizsga – a hétvégén elballagnak, hétfőn pedig újra iskolapadba ülnek a végzősök a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláiban, hogy az érettségin adjanak számot tudásukról.

A biztonságpolitika és a vallásdiplomácia aktuális kérdéseiről és a Szent László életmű értelmezéséről tartott előadást a Debreceni Egyetem történelem és néprajz szakos hallgatóinak Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Harminc hallgató négy szekcióban mutatta be kutatási témáit a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának tavaszi tudományos konferenciáján. A szakkollégium idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.

A hazai felsőoktatási intézmények között egyedülállóan segíti a fogyatékossággal, testi-lelki problémákkal élő hallgatókat a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, mely idén 15 éves.

Strandröplabda, aerobik, labdarúgás – két napon át minden a sportról szól a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol először tartanak Kari Sportnapokat. A programmal a mozgás örömére és az egészségtudatos életmódra hívják fel a hallgatók és oktatók figyelmét.

Különleges sportágakkal ismerkedhettek meg a hallgatók a Debreceni Egyetem első Nemzetközi Egyetemi Sportnapján, ahol a tengerentúli sportok mellett kispályás labdarúgásban, kosárlabdában, sakkban és teniszben is összemérhették erejüket.

A száraz mezőgazdasági területek problémáinak megoldását tűzte ki célul az ország első Száraz Területek Koordinációs Kutató Központja, amely a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán alakult.

Kaneko Miyuji Attila ad koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, a Konzervatóriumi Esték idei utolsó alkalmán május 7-én, vasárnap. A japán-magyar zongoraművész húsz év után tér vissza Debrecenbe.

Női sorsokat bemutató tárlat nyílt az Osztrák Kulturális Fórum jóvoltából a Debreceni Egyetem Főépületében. A kiállítás a május 3-ai „Nők a felsőoktatásban” című kerekasztal-beszélgetés kísérőrendezvénye.

A Dyntell alapításának történetét, termékeit, valamint a vállalat jövőbeli terveit is megismerhették az érdeklődők a Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottságának rendezvényén a Gazdaságtudományi Karon.

Az agrár és a műszaki-informatikai kabinet munkájáról és a mérnökképzés fejlesztéséhez szükséges szerkezeti átalakításokról is szó volt a Szenátus április 27-ei ülésén. A testület döntött a negyedik rektorhelyettes kinevezéséről és az egyetem új arculatáról is.

120 hallgató két óra alatt több mint 10.000 liter hulladékot gyűjtött össze a Nagyerdőről a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Nagy Takarítás elnevezésű önkéntes akcióján.