Legendás szívsebészt köszöntöttek

Az ország egyik legkorszerűbb, a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központját Péterffy Árpád professzor hozta létre Debrecenben. A 80 éves szívsebész tiszteletére tartottak ünnepséget február 15-én a Debreceni Egyetemen.

Péterffy Árpád nevéhez kötődik a modern szívsebészet bevezetése és európia színvonalra emelése a Debreceni Egyetemen. A legendás professzor több mint 10.000 nyitott szívműtétet végzett, az utolsót 8 évvel ezelőtt, 72 éves korában. Az egykori klinikaigazgató február 17-én ünnepli 80. születésnapját. A kerek évforduló alkalmából csütörtökön a Kenézy Villájában rendeztek ünnepséget, ahol az egyetem vezetői, professzorai, kollégái, tanítványai és tisztelői köszöntötték Péterffy Árpádot.

Papp Csaba, az egyetem stratégiai igazgatója, Debrecen tanácsnoka a város önkormányzata nevében emléklapot adott át Péterffy professzornak a város díszpolgárának és Hatvani-díjasának, ismételten megköszönve azt, hogy munkásságával meghatározó mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Debrecenben létrejöhetett az ország egyik legkorszerűbb és máig a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központja.

Mátyus László ünnepi beszédében felidézte azt az időszakot, amikor a legendás szívsebész 1983-ban elnyerte az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájának igazgatói címét. Az Általános Orvostudományi Kar dékánja a kar nevében köszöntöttet mondott az azóta eltelt 35 év áldozatos munkájáért.

Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke méltatásában felidézte Péterffy Árpád életének és munkásságának mérföldköveit. Kiemelte: a hazai szívsebészet emblematikus alakjának korszakalkotó és iskolateremtő törekvéseinek köszönhető az, hogy 1993-ban új épületet kapott a szívsebészeti központ Debrecenben, a rohamos fejlődés következtében pedig 1996-ban önálló Szívsebészeti Klinika jött létre.

- Péterffy Árpád életútját különlegessé teszi, hogy élete 80 évéből 45 évet a szívsebészetnek szentelt. Házat épített a debreceni szívsebészetnek, méghozzá egy olyan épületet, amely méltó helyet biztosított szívműtétre szoruló emberek számára – fogalmazott Szerafin Tamás, a Szívsebészeti Tanszék vezetője. A professzor utódja a tanítványok nevében köszöntötte mesterét.

A Debreceni Egyetem Professzori Klubja által szervezett ünnepségen Oláh Éva elnök, valamint Muszbek László akadémikus, a Debreceni Egyetem egykori rektora is felidézte a neves szívsebész életútjának fontosabb momentumait, a klinikai orvostudomány területén elért kimagasló eredményeit.

Péterffy Árpád a visszaemlékezéseket követően maga is tartott egy történetekkel színesített előadást élete legmeghatározóbb eseményeiről, valamint szakmai sikerekről. Bemutatójában kiemelte: amíg 1963 és 1983 között összesen 310 nyitott szívműtétet végeztek Debrecenben, addig 1983 és 2017 között 27.437 beavatkozást.

A Debreceni Egyetem professzor emeritusa 1938. február 17-én született Kolozsváron. Tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, itt szerezte meg az általános orvosi diplomát, majd 35 éven át élt Svédországban. Éveken át dolgozott Stockholmban a Karolinska Intézet Szív- és Mellkassebészeti Klinikáján, a világhírű Viking O. Björk svéd szív- és mellkassebész professzor tanítványaként, majd munkatársaként.

1983-ban az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájának igazgatója lett. Külföldön szerzett szakmai és munkaszervezési tapasztalatainak köszönhetően óriási léptekkel fejlődött a debreceni szívsebészet. Az addigi évi 40-50 nyitott szívműtéti szám a 80-as években 300 fölé emelkedett, a 90-es években pedig még jelentősebb növekedés volt jellemző. 1997-ben az országban elsőként itt, a debreceni Szívsebészeti Klinikán lépték át az évi ezres nyitott szívműtéti számot. 10 éven keresztül (2006-ig) évente 1100-1300 nyitott szívműtét végeztek Debrecenben, mellyel a klinika hazai és nemzetközileg is elismert szívsebészeti központtá vált.


Oktatási tevékenységében az orvostanhallgatók képzése mellett legfontosabbnak a jól képzett szakorvosgárda kinevelését tekintette. Tudományos érdeklődése a klinikai kutatásokra összpontosult. Tanulmányozta a szívinfarktus akut szövődményeinek sebészi kezelését, a vértakarékos, transzfúzió nélküli szívműtéteket, és a miniinvazív behatolások szívsebészeti lehetőségeit.  Közleményeinek száma 172.

Számos hazai és nemzetközi általános, mellkas- és szívsebészeti társaság tagja, amelyek konferenciáin rendszeresen, aktívan részt vesz. A professzor a klinikai orvostudomány területén elért kimagasló eredményei, kiváló gyógyító, oktató, tudományos tevékenysége révén nemcsak a debreceni, hanem a hazai és nemzetközi szívsebészet meghatározó szereplőjévé vált, munkáját több mint 20 különböző díjjal ismerték el.
Péterffy Árpád hetven éves korában, 2008 februárjában vonult nyugdíjba és megkapta a professor emeritus címet, melyet azóta két alkalommal, 2013-ban és idén, 2018-ban hosszabbított meg a Debreceni Egyetem.

Sajtóiroda-MM