Kitárul a világ!

„Mobility Breakfast”-tel várták kedden a mobilitási lehetőségek iránt érdeklődő hallgatókat a Debreceni Egyetem Főépületében. Az Erasmus+ és a Campus Mundi-programmal a világon bárhová el lehet jutni az egyetemi évek alatt tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra.

Kávéval, friss reggelivel és több mint 40 ország mobilitási kínálatával fogadták az érkezőket az egyetem Főépületében felállított standnál a Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának tagjai február 20-án. Személyes élményeiket is megosztották az utazást még csak fontolgató társaikkal. Az egyetem Nemzetközi Irodája több száz intézménnyel van összeköttetésben, aki időben jelentkezik, már az ősszel utazhat.

- Az Erasmus+ programmal az Európai Unió bármelyik tagállamában, azon kívül pedig Macedóniában, Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában és Törökországban tölthetnek el tanulmányi céllal egy vagy két szemesztert a debreceni hallgatók. Több mint négyszáz partneregyetemmel állunk kapcsolatban, ezek listája megtalálható a weboldalunkon. Aki a 2018/19-es tanév őszi félévében szeretne utazni, annak rövid időn belül döntenie kell, hiszen a kiírásokra március 20-ig lehet jelentkezni – emelte ki Jánosy Orsolya, a Nemzetközi Iroda vezetője.

Az Erasmus+ program keretében szakmai gyakorlatukat is végezhetik a fiatalok ezekben az országokban, ahol sok cég fizetéssel vagy különböző juttatásokkal ki is egészíti a hallgatók ösztöndíját. Nagy előnye még az Erasmus+ szakmai gyakorlatnak, hogy akár a diploma átvétele utáni évben is teljesíthető.

A keddi Mobility Breakfast keretében arról is tájékoztatták a hallgatókat, hogy a Campus Mundi-val utazók magasabb összegű, akár havi 350 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak, ami még további utazási támogatással kiegészíthető.

A Főépületben megtartott Mobility Breakfast után a következő három hétben az egyetem Böszörményi úti és Kassai úti campusán is hasonló akcióval várják majd a szervezők a hallgatókat. Emellett a tervek szerint tájékoztató előadásokat is tartanak minden karon az Erasmus+ és a Campus Mundi-program lehetőségeiről annak érdekében, hogy egyre többen tegyék meg az első lépést az életre szóló élmények és a nyelvtanulás felé. 

 

Sajtóiroda - TH