EUG: Debrecen és Miskolc közösen

Egyetemi kontinensviadalra pályázik a Debreceni és a Miskolci Egyetem. Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) rendezését a kormányzat is támogatja. A bírák a napokban a helyszíneket is felkeresték. Döntés áprilisban lesz.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) delegációja február 11-16. között két alkalommal is helyszíni szemlét tartott,  mindkét városban felmérték a versenyeknek otthont adó sportlétesítményeket, valamint a versenyzők, bírák és a lebonyolításban részt vevők rendelkezésére bocsájtható szálláshelyeket, éttermeket.

Besim Aliti, az EUSA sportigazgatója és Davor Travnikar sportigazgató-helyettes a február 12-ei technikai bejáráson kiemelték, hogy a sportkomplexumok megfelelnek az EUSA előírásainak, Debrecenben létesítményfejlesztésre nincs szükség és a Nagyerdei Stadion is alkalmas a Campus Fesztivál nyitó napjával egybeeső záróünnepség helyszínének. Miskolc kapcsán hangsúlyozták, hogy kiváló, az EUSA szellemiségének tökéletesen megfelelő az az elképzelés, hogy Európai Egyetemi Játékok falut alakítanak ki az egy helyen lévő kollégiumok miatt, melyek jelentős részét az elkövetkező 2-3 évben felújítják majd. Több sportberuházás pedig a játékoktól független megvalósul, ezek közül a legjelentősebb a megnyitó helyszínek otthont adó Diósgyőri Stadion rekonstrukciója.

A helyszíni szemléket követően az EUSA vezetősége is Magyarországra látogatott február 15-16-án.  Adam Roczek elnök, Haris Pavletić alelnök és Matjaž Pečovnik főtitkár szintén nagyon kedvező véleményt alkottak a pályázatról.

- Úgy látom, hogy mindkét város és mindkét egyetem elkötelezett a közös pályázat iránt. Ráadásul minkét helyszín igazi egyetemváros, és kiváló infrastruktúrával rendelkeznek a versenyek lebonyolításához. A létesítmények közül a Nagyerdei Stadion volt számomra a legimponálóbb – vélekedett Adam Roczek, az EUSA elnöke.

A 6. Európai Egyetemi Játékok 2022-es, vagy 2024-es megrendezésére 2018 januárjában nyújtott be közös pályázatot Debreceni és a Miskolci Egyetem. A rendezvényt a két város önkormányzata, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a sportági szakszövetségek, valamint a magyar kormány is támogatja (1050/2018. (II.20) Korm.határozat).

- Ilyen jellegű és méretű sporteseményt Magyarország még nem rendezett. Ez egy multisport rendezvény, melyre 13 sportágban és két demonstratív sportágban várnánk a versenyzőket több mint 40 ország 4-500 egyeteméről. Kedvező elbírálás esetén a sportolókkal, kísérőkkel, szervezőkkel és az önkéntesekkel együtt körülbelül tízezren vesznek majd részt a játékokon – tájékoztatott Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

A tervek szerint az adott év júliusában, két héten keresztül mérnék össze tudásukat a hallgatók a két városban. Debrecen a B3x3, tollaslabda, futsal, kézilabda, a röplabda, a judo és a strandlabdarúgó, Miskolc pedig a kosárlabda, a labdarúgó, az asztalitenisz, a tenisz, a karate és a tájfutó viadaloknak adna otthont. A játékokhoz rektori és tudományos konferencia, valamint más oktatási, szakmai és kulturális programok, például a Campus Fesztivál is kapcsolódik majd.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség 2012-től minden páros évben megrendezi az Európai Egyetemi Játékokat. A mini Olimpiaként is számon tartott eseményen az európai egyetemek sportolói versenyeznek egymással.  A legutóbbi horvátországi viadalon Magyarországot 11 sportágban 11 felsőoktatási intézmény - köztük a Debreceni Egyetem - képviselte 122 hallgatóval. A 3. Európai Egyetemi Játékokon a magyar versenyzők 13 érmet – köztük hat aranyat – nyertek 2016. július 12. és 25. között.

A 6. EUG megrendezésére Magyarország mellett a Lengyelország is pályázik Lodz városával. Arról, hogy végül ki és mikorra kaphatja meg a rendezési jogot 2018. április közepén döntenek Madridban.

Sajtóiroda-TB