Önálló, körbejárható úgynevezett "szigetstandon" mutatják be a Debreceni Egyetem hallgatói az intézmény képzési kínálatát és a hallgatói életet a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A rendezvény egyik legnépszerűbb intézménye továbbra is a Debreceni Egyetem.
Hírek
A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma január 16-án együttműködési megállapodást írt alá Nagyváradon a Partiumi Területi Kutatások Intézetével. A cél a térséget érintő tudományos tevékenység összehangolása.
Megfelelő vetőmag-kiválasztással, modern technológiával és energiatakarékos gazdálkodással a magyar kukorica- és búzatermelők is felvehetik a versenyt a nyugat-európai gazdálkodókkal – ezt bizonyították a Debreceni Egyetem kutatásai.
Pályaválasztás előtt álló középiskolások számára tartott bemutatót felvételi, képzési kínálatából csütörtöki nyílt napján a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Több százan diákok látogatott el az Ótemetői utcai campusra.
Tovább erősítette határon túli kapcsolatai a Debreceni Egyetem: a közelmúltban Ungváron, a Hungarológiai Központban és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tett látogatást az intézmény delegációja.
A gyógyszeriparral való rendkívüli együttműködés teszi egyedülállóan sikeressé a Debreceni Egyetem gyógyszerészképzését. Az itt végző hallgatók már friss diplomásként hazai és nemzetközi szinten is igen keresettek.
A Debreceni Egyetem vezetői az intézmény múlt évi eredményeit és a jövőbeli terveit ismertették a sajtó munkatársaival egy szerdai kötetlen beszélgetésen. A már hagyományosnak számító „sajtóreggelit” idén a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban tartották.
A Minősített Tehetségműhely, valamint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címek után újabb elismeréssel gazdagodott a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája: 2018 januárjában bekapcsolódott az Európai Tehetségpontok hálózatába is.
A Debreceni Egyetem hallgatója, Kozák Luca lett a 2017-es év sportolója és egyúttal az atlétika szakosztály legjobbja a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolánál. A sportoló a szervezet éves díjátadó gáláján vehette át elismeréseit.
Idén is bemutatkozik a Debreceni Egyetem a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 18-20. között Budapesten. Az intézmény kezdetek óta állandó résztvevője a beiskolázási rendezvénynek.
A Családok Átmeneti Otthonának fejlesztését támogatják idén a Debrecen Báljának bevételéből – jelentette be a szervező önkormányzat, az egyetem, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara a január 16-ai sajtótájékoztatón.
Folyamatosan megújuló képzéssel 7 alap- és 7 mesterszak, valamint több szakirányú továbbképzési szak széles kínálatával várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.
Nemzetközi oktatógárda, 97 %-os elhelyezkedési arány, ingyenes elektronikus tananyag, szakmisztériumi ösztöndíj. Jelentkezz a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára!
A világ bármely pontján megállják a helyüket azok az orvosok, akik a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elitbe tartozó Általános Orvostudományi Karán sajátítják el a gyógyítás tudományát. Az idén 100 éves debreceni orvosképzés versenyképessége vitathatatlan.
DEAC hírek
A vármegyei bajnokságokban vitézkedő együtteseink közül csak a DASE U19 lép pályára hazai környezetben. Kozma László együttese másodjára is magabiztosan győzte le a BUSE alakulatát,
The post Idegenbeli párharcokkal folytatódik a tavaszi sorozat appeared first on DEAC.
Lánycsapataink közül az U16 riválisához, a Hatvanhoz látogat, az U14 pedig a Kazincbarcikát fogadja a hét zárásaként. Legyőzve a Gyöngyöst és kihasználva a rivális Hatvan
The post Csúcsrangadó vár U16-os lányainkra appeared first on DEAC.
A DEAC vasárnap a Füzesabony gárdáját fogadja a bajnokságban. Papp G. Benedek elmondta, hogy a csapat nagyon készül a mérkőzésre, és nem is lehet más
The post Itthon folytathatjuk a pontgyűjtést appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
