Két alapképzési szak három szakiránya: az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak népegészségügyi ellenőr szakirány, ápolás és betegellátás alapképzési szak gyógytornász, valamint dietetikus szakiránya várja a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán. A felvételizők mindemellett angol nyelvű alap- és mesterképzéseken, valamint magyar nyelven négyféle mesterképzésben (népegészségügyi mesterképzési szak, , egészségügyi menedzser mesterképzési szak, komplex rehabilitáció mesterképzési szak, táplálkozástudományi mesterszak) tanulhatnak. A kar évről évre egyre népszerűbb, egyre többen választják a képzéseket. Az NK-n jelenleg több mint 1300 hallgató tanul, mintegy harmaduk külföldi diák.
Zsuga Judit, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának dékánja elmondta: elsősorban azoknak a jelentkezésére számítanak, akik egészségtudományi területen szeretnének fejlődni, akik elkötelezettséget éreznek az iránt, hogy a betegágy mellett dolgozzanak, a kar magasan képzett oktatói erre készítik fel a hallgatókat. Mindemellett olyan fiatalokat várnak, akiket nem riaszt el a betegek mozgatásával járó fizikai terhelés, rendelkeznek a szükséges kommunikációs képességgel, képesek együttműködni, és természetesen a területen létfontosságú tulajdonsággal, empátiával is rendelkeznek.
Mivel a karon hiányszakmákat oktatnak, így az NK kiváló elhelyezkedési lehetőségeket is kínál.
- A karunk azért különleges, mert az egészségügyi szakmában mind alap, mind mesterképzési szakokon oktatást nyújtunk. Lehetőség van arra, hogy egy hallgató teljes egyetemi életpályáját végig kísérjük, ez megjelenik egyrészt az alap- és a mesterképzési szakjaink harmonizált tantárgyi struktúrájában, másrészt az oktatók mély elkötelezettségében is. Akár a doktori fokozat megszerzésééig elkísérhetjük a hallgatóinkat. Kifejezetten gyakorlatorientált képzést nyújtunk. Ettől a tanévtől kezdve olyan új, módosult tantervvel várjuk a hallgatókat, amelyben a kórházakkal, egészségügyi szolgáltatókkal sokkal szorosabb gyakorlati együttműködést építünk ki. Átstrukturáltuk a gyakorlati órákat, lehetővé téve azt, hogy hosszabb és több gyakorlatot teljesíthessenek a fiatalok, mindez a munkaerőpiacra való belépés szempontjából nagyon fontos változás – fogalmazott Zsuga Judit dékán.
A kari vezető kifejtette: a visszajelzések alapján az egyetemisták felkészülten, a megfelelő elméleti tudás birtokában érkeznek a gyakorlóhelyekre, a kórházaknak, szolgáltatóknak rendre pozitív tapasztalataik vannak velük kapcsolatban.
A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának képzései közül a gyógytornász és a dietetikus szak a legnépszerűbb, a legtöbben ezt a képzést választják. Zsuga Judit szerint a munkaerőpiacon ezen a területen bőven van elhelyezkedési lehetőség, a mesterképzések közül az egészségügyi menedzser képzés a legkeresettebb, melynek elvégzése az egészségügyi vezetői pozíciók betöltésének feltétele.
A dékán kiemelte, hogy ebben a tanévben elindították a nemzetközi viselkedés szakirányú továbbképzési szakot, melyet a szakemberek Magyarországon egyedül a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának képzési portfóliójában találhatnak meg. Ennek köszönhetően nem csak pszichológus végzettséggel, hanem pedagógus oklevéllel, illetve egészségtudományi alapdiplomával is meg lehet szerezni egy olyan képesítést, amellyel elérhető a speciális fejlesztési igényű gyerekek, azon belül az autista gyermekek fejlesztését segítő ABA-terápia nemzetközi akkreditációja.
Emellett újdonság lesz még a soron következő tanévben, hogy levelező munkarendben is elindul a táplálkozástudományi mesterképzés a Népegészségügyi Karon.
Debrecen mellett Szolnokon is folytat egészségtudományi képzéseket a Népegészségügyi Kar, a tapasztalatok szerint a szolnoki campuson az egyik legnépszerűbb képzési lehetőséget kínálja a kar azzal, hogy az érdeklődők az ápolás és betegellátás alapképzési szak gyógytornász szakirányán, valamint az egészségügyi menedzser mesterszakon tanulhatnak.
Sajtóiroda - BZ
Magas szintű szakmai ismereteket, folyamatos fejlődési, továbbképzési, valamint gyakorlatorientált képzési lehetőséget kínál a felvételizőknek a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara (NK). Az itt szerzett diplomával biztos álláslehetőséghez juthatnak a hallgatók.