Jótékonykodott az Egészségügyi Kar

Két héten át tartó jótékonysági akciót szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség segítésére a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégiuma. A kari összefogásnak köszönhetően 172 ezer forint gyűlt össze.

Az adománygyűjtés mellett a kezdeményezés célja az volt, hogy szélesebb körben megismertesse a speciális olimpiai mozgalmat és felhívja a figyelmet az értelmi fogyatékkal élőkre, a bennük rejlő képességekre, a tehetségükre. A jótékonysági akcióban az Egészségügyi Kar számos tanszéke és szervezeti egysége vett részt. A kari összefogásnak köszönhetően 172 ezer forint gyűlt össze a Magyar Speciális Olimpia Szövetség céljainak támogatására.

- Örömmel és hálával telt szívvel köszönjük mindenkinek, aki az ügy mellé állt. Volt, aki süteménnyel, finomsággal támogatta az akciót, mások a fiatalok mellett vállalt önkéntes tevékenységgel, adománnyal – fogalmazott Jávorné Erdei Renáta, a DE EK Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszékének vezetője,  aki a Verzár Frigyes Szakkollégium Igazgatósága nevében december 14-én adta át a jótékonysági kezdeményezés során összegyűlt összeget a Magyar Speciális Olimpia Szövetség képviselőjének, Beik-Sike Ildikó elnökségi tagnak.

Az ünnepségen részt vett a szakkollégium hallgatói képviselete, valamint a nyíregyházi ViniBike KSE ifjúsági párosa, Schmied Hanna speciális atléta és Homoki Barbara, a kar védőnő szakos hallgatója.

A programot a Verzár Frigyes Szakkollégium hallgatói és a Speciális Olimpia Szövetség helyi atlétái segítették.

Sajtóiroda - BZ