Hírek

Csordultig megtelt a Víztorony rendezvényterme hétfő délután fiatal önkéntesjelöltekkel. A 2024-es Európai Egyetemi Játékok (European Universities Games, EUG) szervezőcsapata Önkénteskedni jó címmel hívta találkozóra a nyári viadal leendő segítőit, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt.

Milyen hangulatban teltek a gólyabálok és a DExpó napjai a Főépületben, miként alakult a debreceni mozik története az elmúlt bő száz évben, műfordítói pályázatot hirdetett a DESzínház, illetve remekül szerepelnek a DEAC férfi röplabdázói – egyebek mellett ezekről olvashatunk a Debreceni Egyetem lapjának decemberi számában.

A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője.

Jelentősen javítani lehetne egyes gyógyszerek hatékonyságát annak az új módszernek a segítségével, amit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgoztak ki. A megoldásnak köszönhetően lehetőség nyílhat a betegek gyorsabb gyógyulását elősegítő terápiák kialakítására. A kutatók eredményeit összefoglaló cikket az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.

Befejeződött a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bartók Béla úti gyermekpszichiátriai épületének korszerűsítése, ahol a Gyermek - és Ifjúságpszichiátriai Osztály járóbeteg-szakrendelései működnek, illetve itt kapott helyet a Klinikai Szakpszichológiai Központ is. A mintegy 900 millió forintos pályázati támogatásból korszerűsített intézményt hétfőn adták át ünnepélyesen.

Az adventi várakozás részeként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Főépülete, a park és a Professzorok szoborkompozíció is ünnepi díszkivilágítást kapott. A fényeket minden nap megcsodálhatják az érdeklődők személyesen és a Klinikai Központ weboldalán is.

Öt ágazat tíz technikusi és három új, okleveles technikus képzését, valamint az általános tantervű gimnáziumi osztályát ismerhetik meg a középiskolai felvételi előtt álló fiatalok a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma nyílt napján december 7-én, csütörtökön. A pallagi intézmény beiskolázási rendezvényén az interaktív programokon és bemutató órákon keresztül a diákélet mindennapjaiba is bepillanthatnak a leendő középiskolások.

A csapatmunkát, valamint a fiatalok algoritmikus programozói tudását fejlesztette a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által rendezett Regionális Programozói Csapatverseny, melyre nemcsak Debrecenből, hanem a régió több nagyvárosából is érkeztek versenyzők.

Anyatejjel az elhízás ellen címmel Röszer Tamás, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Intézet tudományos főmunkatársa tart előadást a Science Café idei utolsó rendezvényén.

A Debreceni Egyetem mindkét röplabdacsapata nyert a hétvégén, és a női futsalosok is sikerrel vették a Magyar Kupa-meccset. Nem sikerült jól az elmúlt pár nap a jégkorongozók, a kosárlabdázók, a kézilabdázók és a floorballosok számára.

Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Belgyógyászati, valamint az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán tartott kihelyezett ülést csütörtökön. A testület tagjai tájékozódtak a klinikák gyógyító-, oktató-, és tudományos tevékenységéről, illetve ismertették a betegellátással kapcsolatos terveket.

Idén a megszokottól eltérő, új tematikával és feladatokkal szálltak versenybe a középiskolások a győzelemért és a felvételi pluszpontokért a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar vetélkedőjén. A győztes csapat tagjai európai tanulmányutat nyertek és ötven pontot a felvételihez.

Az informatika legújabb eredményeiről számoltak be szakemberek a Debreceni Egyetem Informatikai Karán 26. alkalommal megrendezett Gyires Béla Informatikai Napon. Az eseményen adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, a TDK-okleveleket, valamint az évfolyamelsőknek járó elismeréseket.

DEAC hírek

A DEAC szombaton 17 órakor a kis Lokit fogadja az NB III-ban. A 28. fordulót rendezik meg a hétvégén a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban, az Északkeleti csoport

The post Cívisvárosi csapatok találkoznak appeared first on DEAC.

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulatánál nagy változások lesznek, ennek ellenére bízik benne, hogy jövőre ismét összejöhet a felsőház. A DEAC férfi futsalcsapata a

The post Tihanyi Csaba: A fiúk hozzáállását nem érheti kritika appeared first on DEAC.

Fontos mérkőzések várnak a korosztályos vármegyei bajnokságokban vitézkedő csapatainkra. Talán még odaérhet a dobogóra Kozma László együttese, négy pontra vannak a 3. helytől és még

The post Hozni kell a meccseket appeared first on DEAC.

Képgalériák