Hírek

Az elmúlt évek átalakulásairól és az egyetemi közösségre jellemző különleges összetartozásról is beszélt az alumni magazinnak adott interjúban Szilvássy Zoltán, aki júliusban kezdte meg második rektori ciklusát a Debreceni Egyetem élén.

Országos csúcsot ért el 100 méter gátfutásban a Debreceni Egyetem hallgatója, Kozák Luca. A DEAC strandlabdarúgói a bajnokság 2. fordulójában léptek pályára. A vitorlázók pedig Európa leghosszabb tókerülő versenyén bizonyították rátermettségüket.

Több mint tízezer férőhely, tizennégy kar, háromszáz szak – le ne maradj arról, hogy az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Debreceni Egyetem hallgatója lehess! Július 12-én éjfélig pótolhatod a felvételihez szükséges dokumentumokat.

Mintegy száz középiskolás diák ismerkedik a tudományos pálya, a kutatói-mérnöki szakma különleges világával a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának egyhetes nyári táborában.

Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült a Debreceni Egyetem három oktatója, míg kiemelkedő tudományos munkájáért Pro Sciencia Aranyéremmel jutalmazta az intézmény öt hallgatóját az Országos Tudományos Diákköri Tanács.

A Műszaki, az Egészségügyi, a Gazdaságtudományi, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar hétvégi ünnepségeivel véget értek a nyári diplomaosztók a Debreceni Egyetemen. Pénteken és szombaton összesen több mint ezer hallgató vehette át oklevelét.

Kedvezőtlen körülmények között is hozza az országos átlagot a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetében nemesített búza. Az egyetemi búzatáblánál tartott pénteki aratási szemlén Fazekas Sándor bejelentette: jó lesz az idei gabonatermés.

A külföldi egyetemek hallgatóihoz hasonlóan már a debreceni diákok is viselhetik az intézmény címerével ellátott pólókat, pulóvereket. A ruhákon és az ajándéktárgyakon az egyetem új jelképe szerepel.

Világhírű mestertanárok kurzusain sajátíthatja el a hangszeres zene szakmai titkait az a csaknem 200 fiatal művész, akik július 14-23. között részt vesznek az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján.

Huszonöt tanszékével, majdcsak száz szakával és mintegy háromezer hallgatójával a Debreceni Egyetem egyik legnagyobb kara a Természettudományi és Technológiai Kar, melynek vezetői tisztségét július 1-jétől Kun Ferenc tölti be.

A hallgatói létszám növelését, új szakok beindítását, a jegyzetkínálat bővítését tervezi, valamint a mobilitás támogatását segítő pályázati alapot szeretne létrehozni Keményfi Róbert, a Bölcsészettudományi Kar új dékánja, aki július 1-től látja el vezetői teendőit.

Tudomány a gólyatáborban, gyakorlatok a Kenézy Egyetemi Kórházban – az oktató- és a kutatómunkára is kiterjedő fejlesztésekkel szeretné a hazai orvosképzés csúcsán tartani az Általános Orvostudományi Kart Mátyus László dékán, aki újabb négy éven át irányítja az ÁOK-t.

Kimagasló szakmai tevékenységükért állami elismeréseket kaptak a Debreceni Egyetem szakemberei. A díjakat a magyar egészségügy napja alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár adta át.

DEAC hírek

Mándi Norbert abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata az élboly tagja lesz a következő idényben. A DEAC kézilabdázói hétfőn megkezdték a felkészülést az új

The post Próbajátékos is részt vett az első tréningen appeared first on DEAC.

U17-es bajnokcsapatunk vezetőedzője értékelte a 2023-24-es szezont, kiemelve, maximálisan elégedett a fiúk teljesítményével. Parádés évet hagyott maga mögött Kertész Tamás bajnok alakulata, kétszer fordult elő

The post Kertész Tamás: „Büszke vagyok tanítványaimra” appeared first on DEAC.

Biró Beáta egyszer szeretné képviselni hazáját és a DEAC-ot a sakkolimpián. A DEAC évadzáró gálán az év fiatal tehetsége elismerésben a DEAC sakkozója, Biró Beáta

The post Az év fiatal tehetsége büszke az elismerésre appeared first on DEAC.

Képgalériák