TDK a Gazdaságtudományi Karon

Öt tagozatban mutatta be tudományos kutatásainak eredményeit a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának 27 hallgatója, a kar Tudományos Diákköri Konferenciáján a múlt héten. A verseny után egy új, amerikai elismerést is átadtak a stratégia menedzsment területén elért kutatási eredményekért.

A Gazdaságtudományi Kar (GTK) tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK) a Kereskedelem és marketing tagozatban hat, a Nemzetközi és vállalati gazdaságtan tagozatban hét, a Sportmenedzsment tagozatban nyolc, a Vezetés-szervezés és HR tagozat keretében szintén hat dolgozatot mutattak be a hallgatók. Négyen a DE Tehetséggondozó Programja (DETEP) keretében pályamunka nélkül, előadással szerepeltek.

A Bíráló Bizottságok munkájában elsősorban a GTK oktatói, munkatársai vettek részt, de a karral kapcsolatban álló cégek képviselői és doktoranduszok is bekapcsolódtak az értékelésbe.

- A dolgozatok témái szerteágazók voltak, egyebek mellett az egészséggel, az egészséges étrenddel, a fogyasztói szokásokkal, a sporttal kapcsolatos attitűdökkel, aktuális nemzetközi, vállalatgazdaságtani kérdésekkel, valamint a HR és a munkaerőpiac különböző aktualitásaival foglalkoztak – ismertette Szőllősi László docens, a kari Tudományos Diákköri Tanács alelnöke.

- A konferencián magas színvonalú, színes dolgozatok, előadások, prezentációk kerültek a Bíráló Bizottságok elé. A villámkérdésekre adott válaszokkal a hallgatók a témákban való elmélyülésüket, jártasságukat és vitakészségüket is bizonyították. Így valamennyi dolgozatot OTDK-ra alkalmasnak ítélték meg a testületek – fogalmazott Dajnoki Krisztina, a kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke.

A TDK végén az öt tagozatban összesen kilenc dolgozatot díjaztak, heten különdíjakban részesültek.

Első alkalommal adták át az Egyesült Államokban, Dél-Karolinában működő Francis Marion Egyetem közgazdász professzora, Fred Robert David által alapított The David Awardot, amelyet egy volt GTK-s hallgató, Madai Réka a stratégia menedzsment területén folytatott kutatásaiért kapott. A professzor egyik könyvéből a DE GTK hallgatói is tanulnak.

(A képen Madai Réka mellett Fred David gyermekei: Meredith David és Forest David.)

A TDK-konferencián szerepelt hallgatók a tervek szerint három szekcióban (Agrártudományi, Közgazdaságtudományi, illetve Testnevelés- és Sporttudományi) fognak részt venni a jövőre esedékes 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A részletes eredmények ide kattintva olvashatók.


Sajtóiroda - OCs