Hírek

A Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete középiskolásoknak és egyetemre készülő érdeklődőknek szervez a közép-, illetve az emelt szintű kémia érettségi témaköreire épülő, ingyenes, egyetemi előkészítő kurzusokat. Az óráknak a Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási-, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar ad otthont.

Játékos programok, izgalmas feladatok várták a Debreceni Egyetem Műszaki Karának menedzser szakos hallgatókat és oktatóikat az első alkalommal kedden megrendezett Menedzser pikniken. A képzés végzősei általában gyorsan munkát találnak.

Biológiából, fizikából, földrajzból és matematikából is szervez középiskolásoknak emelt szintű érettségire felkészítő képzéseket a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A foglalkozások ingyenesen látogathatóak.

Az idei yoUDay minden várakozást felülmúlt, a fellépőket lenyűgözte a nagyszabású show elementáris ereje. A hirek.unideb.hu által megkérdezett sztárok egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a tanévnyitó stadionshow olyan extrát nyújtott, amelyre biztosan sokáig fognak emlékezni.

Elsősorban műszaki tudományokat érintő együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Rajamangala University of Technology Krungthep küldöttsége kedden a Debreceni Egyetemen. A thaiföldi delegáció az intézmény Ótemető utcai campusára is ellátogatott.

Interdiszciplináris pedagógia és a korszakváltás bizonytalansága címmel rendezte meg pénteken a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Műveléstudományi Intézete a XIII. Kiss Árpád Emlékkonferenciát a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Debreceni Egyetem több oktatójának is kitüntetést adományozott Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter. A díjakat Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár adta át a magyar felsőoktatás napja alkalmából pénteken Budapesten rendezett ünnepségen.

Az Általános Orvostudományi Kar 159 végzős hallgatója tette le orvosi esküjét szombaton az egyetem Díszudvarán rendezett ünnepségen. A doktoravató ünnepi tanácsülésen 90 magyar, valamint 69 külföldi orvosdoktor vette át diplomáját.

A Debreceni Egyetem labdarúgói derekasan helytálltak a Magyar Kupában. Magabiztos győzelmet arattak a kézilabdázók és a női futsalosok.

Lézerkezelésekkel és új műtéti lehetőséggel bővül a zöldhályoggal küzdő betegek ellátása a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szemklinikáján. Az új eljárások alkalmazásával gyorsabb a gyógyulás, kevesebb a szövődmény és jelentősen javul a betegek életminősége.

Eggyel magasabb osztályban szereplő ellenfelet fogadnak a Debreceni Egyetem labdarúgói a Magyar Kupában. Itthon játszanak a kézilabdázók is a hétvégén, míg a női futsalosok idegenbe utaznak.

A Debreceni Egyetem kutatói számos új módszert dolgoztak ki az állattenyésztő telepeken keletkező, az üvegházhatást erősítő ammónia és metán gázok mennyiségének csökkentésére, melyek alkalmazását a magyar állam támogatja – derült ki az intézmény Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán (DE MÉK) csütörtökön.

Több mint negyven színvonalas klasszikus zenei koncertet kínál a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hamarosan kezdődő őszi évada. Folytatódik a Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen és a Steinway hangversenysorozat, a Régi Zenei hangversenyek, valamint a Lélekmelengető. A Hang-Játék-Zene Ifjúsági élménykoncertek és a Zene-Matiné alkalmai is különleges pillanatokban gazdag produkciókat kínálnak majd a látogatóknak.

Rekordszámú, csaknem 200 programmal várja a tudomány műhelytitkai iránt érdeklődőket szeptember 29-én, a Kutatók Éjszakáján a Debreceni Egyetem.

DEAC hírek

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára. A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján,

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata 3–0-s győzelemmel lépett túl a Monostorpályin. Szép számú és lelkes szurkolósereg előtt, nagy hőségben kezdődött el a DEAC Monostorpályiban esedékes kupamérkőzése

The post Jöhet a következő kör a kupában appeared first on DEAC.

Az előző bajnokságot dobogón záró korosztályos csapataink pénteken átvehették megérdemelt érmeiket, de díjaztuk legjobbjainkat is. Az ünnepi programot örömfoci előzte meg, tehetségközpontunk focistapalántái a műfüves

The post Érem-és díjátadó, örömfoci appeared first on DEAC.

Képgalériák