Hírek kutatás címkével

A Raman-spektroszkópiáról és a fogazott hajtó párok tervezési folyamatairól volt szó a Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház legutóbbi eseményén, ahol a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Műszaki Kar feltörekvő kutatói mutatták be legfrissebb tudományos eredményeiket. Kossa György kuratóriumi elnök bevezetőjében az intézmény energetikai kihívásairól beszélt, Bács Zoltán kancellár pedig a kapcsolódó intézkedéseket ismertette.

A Debreceni Egyetem két szakembere is részt vesz abban a nemzetközi akcióban (COST), melynek célja, hogy javítsa az ízületi gyulladásban, osteoarthritisben szenvedő betegek életminőségét az európai kutatások összefogásával, a technológiai fejlesztések és az eredmények klinikai alkalmazásának felgyorsításával. A 23 ország szakembereinek részvételével zajló program négy évig tart.

Négy év kutatás eredményét összegzi az a könyv és dokumentumfilm-sorozat, melyet a Péli Tamás kulturális esten mutatott be a Debreceni Egyetem Lippai Balázs Roma Szakkollégiuma. A kötet a lokális magyar és roma közösségek együttélési kapcsolatait vizsgáló kilenc videó elemzéséhez nyújt tudományos hátteret.

A melatonin természetes hormonfejlődésben betöltött szerepéről jelent meg közös tanulmányuk a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ, valamint az Élelmiszertechnológiai Intézet kutatóinak a Frontiers in Plant Science nemzetközi szakfolyóirat Woman in Plant Science 2022 című különszámában. Vizsgálataik bizonyították, hogy a melatonin szabályozza a növények fejlődését, valamint különböző környezeti stresszre adott válaszait.

A Debreceni Egyetem kutatói olyan technológiát dolgoztak ki, amely a meggy antocianin-tartalmának kinyerésével lehetővé teszi egy új élelmiszer-kiegészítő fejlesztését. Az intézmény és a Sorapharm Kft. közös konzorciuma több mint másfél milliárd forint uniós támogatást nyert a projekt megvalósításához. A kutatás során fejlesztett étrendkiegészítő gélt a napokban vette nyilvántartásba az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A projekt eredményeiről csütörtökön számoltak be a Debreceni Egyetemen.

Munkaerő-megtartás, digitalizáció és márkaépítés – napjaink munkaerőpiaci problémáira, kérdéseire keresték a válaszokat csütörtökön a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK) rendezett szakmai fórumon, ahol most először adták át a HR Mester Nívó Díjakat is.

Sport és társadalmi felelősség kérdése - tudomány és gyakorlat krízisek idején témakörben rendezett nemzetközi konferenciát a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és az ESA Society and Sport network.

Hogyan használható a digitalizáció az egészségtudományi tananyagfejlesztésekben és az oktatásban - többek között erről volt szó azon a nemzetközi tanácskozáson, melyen a Debreceni Egyetem mellett három külföldi felsőoktatási intézmény szakemberei vettek részt.

A kormány képviselői, a szektor meghatározó nagyvállalatainak menedzserei és az iparági szövetségek vezetői előtt ismertette a Debreceni Egyetem agrárstratégiáját az intézmény Agrárkabinete. A találkozón részt vett az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete is.

Színdarab is készül annak az átfogó kutatásnak a tapasztalataiból, melyet a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara készített a gyermekjogok témakörében az angliai The Open University-vel közösen. A tudományos munka eredményeit csütörtökön mutatták be a Vojtina Bábszínházban.