A Debreceni Egyetem aktívan segíti a közelmúltban létrehozott Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet tevékenységét – hangsúlyozta Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese a szervezet partnerségi találkozóján.
Hírek kultúra címkével
A tavaly indult Egyetemi PolgáRock társulat után Musical Stúdiót hozott létre a DE hallgatóinak az oDEon Színház. Az egyetemi teátrum célja, hogy az intézményben tanuló tehetségek tovább fejlődhessenek és fellépési lehetőséghez jussanak.
A Debreceni Egyetem Főépületében tartott Gólyabálon készült látványos fotóval, a lila és rózsaszín fényekkel megvilágított Díszudvaron táncolókat ábrázoló képpel a címlapon jelent meg a Debreceni Egyetem lapja, az Egyetemi Élet legújabb, októberi száma.
Nagyszabású előadással indította el az Universitas-Debrecen hangversenysorozatát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Az ének mesterszakos hallgatók Mozart: A színigazgató című kétfelvonásos vígoperáját játszották a Liszt teremben, ahol most először adtak elő egészestés operát.
Több mint húsz koncertet mutat be az új évadban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Folytatódik a Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen, a Steinway és a Régi Zene hangversenysorozat, valamint a Vasárnapi muzsika, a Lélekmelengető és az Ifjúsági élménykoncertek is várják a közönséget.
A gólyatáborokról, a Sesztina-villa és a Sesztina család történetéről, a kapitalizmus sorsáról, a Debreceni Egyetemi Színház előadásairól, valamint a DEAC Cheerleaders csapatának sikereiről is lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.
A legtöbben a látványos kémiai kísérletekre, a Műszaki Kar robotikai bemutatóira és a Nemzeti Oltóanyaggyár speciális szabadulószobájára voltak kíváncsiak a Kutatók Éjszakáján, a Debreceni Egyetemen, pénteken.
Hat városban csaknem 170 programmal várja az érdeklődőket szeptember 24-én, a Kutatók éjszakáján a Debreceni Egyetem. Idén kiemelt szerepet kap a bölcsészettudomány, hiszen az intézmény is résztvevője a „Debrecen az irodalom városa” pályázatnak.
Óriási sikert aratott az egyetemi dolgozókból álló színtársulat legutóbbi előadása: ahogyan tavaly, úgy idén is az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot mutatták be az oDEonban. Az est legnagyobb meglepetése Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárjának színpadra lépése volt.
Online nemzetközi ütőhangszeres megmérettetésen ért el kiemelkedő eredményt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának végzős hallgatója. Tóth Levente az ottawai 21st Century Talents Percussion Competition elnevezésű versenyen végzett az első helyen.