A két intézmény évente hagyományosan a szabadítás évfordulójához kapcsolódva február 11-én tartja közös megemlékezését. A Gályarabok emlékoszlopa 1895 óta áll a Református Kollégium előtti Emlékkertben. Az 1673-ban törvény elé idézett, majd 1675-ben gályarabságra ítélt 41 protestáns lelkész és tanító nevét megörökítő oszlopon az életben maradottakat 1676. február 11-én kiszabadító Michiel Adriaenszoon de Ruyter holland tengernagy neve olvasható, valamint egy latin nyelv felirat: „Azon lelkipásztorok emlékoszlopa, akiket az evangéliumi hitükért és szabadságukért Magyarországról a nápolyi gályákra hurcoltak”.
– A szabadulás örömteli napját hosszú szenvedéstörténet előzte meg, hiszen 350 esztendővel ezelőtt kezdődött a gyász évtizede, amely Magyarországon a vallásüldözés időszaka volt – idézte fel beszédében a három és fél évszázada történteket Baráth Béla, a DRHE rektora.
– 1672-ben a királyi Magyarországon református és evangélikus lelkészek és tanárok sokaságát űzték el szolgálati helyükről, akik előbb a sárospataki Református Kollégiumban, majd Gyulafehérváron kaptak menedéket. Koholt vádak alapján máglyahalálra ítélték és 1672. szeptember 1-én égették meg Komáromban Száki János ekeli református lelkészt, a komjáti egyházmegye esperesét – sorolta a szomorú történelmi tényeket a rektor.
Baráth Béla kiemelte: az Emlékkertben álló gályarabok emlékoszlopa, amely a vallásüldözés elleni tiltakozás jelképe, egyben a megbékélés szimbóluma is egyben.
A megemlékezésen hagyományosan a Debreceni Egyetem is képviseltette magát.
- A szabadságjogok fontossága korunkban a pandémia során is megmutatkozott, mivel a járvány olyan intézkedések bevezetését követelte, amelyek sértették egyesek érzékenységét, és emiatt tiltakozások, tüntetések voltak szerte Nyugat-Európában, hiszen a 21. századi ember rendkívül érzékeny szabadságjogaira. 346 évvel ezelőtt nem maszkviselésről, vagy a védőoltásról szólt a vita, hanem a vallásszabadságról – fogalmazott beszédében Pusztai Gábor.
A DE Bölcsészettudományi Kar Néderlandisztika Tanszékének vezetője kiemelte: 41 prédikátort azért ítélték halálra, majd az ítéletet megváltoztatva gályarabságra, mert nem adták fel hitüket, mert élni akartak a manapság teljesen magától értetődő szabadságjogokkal, a szabad vallásgyakorlás jogával.
- Erre emlékeztet minket az emlékoszlop, és erre a szabadságra emlékezünk mi is minden évben – zárta beszédét Pusztai Gábor.
A megemlékezés koszorúzással fejeződött be az Emlékkertben.
Sajtóiroda – BZs
