Az új év első Egyetemi Élete

Az Egyetemi Élet című lap januári számában is sok érdekes dologról lehet olvasni. Például kiderül, miként lehet hatékonyan tanulni, hogyan fejlődött a posta, a levelek kézbesítése és vadgesztenyéből is lehet mosószert készíteni.

Az egyetemista lét elkerülhetetlen része a vizsgaidőszak, ami sok hallgatónak végeláthatatlan tanulással, idegeskedéssel és kapkodással jár. A Debreceni Egyetem lapjának munkatársa ezen helyzetek elkerüléséhez ad tanácsokat. Az első és talán legfontosabb ezek közül, hogy ne halogassuk a tanulást, mindenre kell időt hagyni, hogy az utolsó nap(ok) már csak az ismétlésről szóljanak.  

Egy másik cikkben, – szintén a vizsgaidőszakhoz kapcsolódva - ahhoz adnak 10 tanácsot, miként lehet gyorsabban tanulni, és hogyan lehet a tudást elmélyíteni. Az egyik legfontosabb ilyen információ, hogy csökkentsük a stresszt és a depressziót kiváltó hatásokat.

A Fedezd fel Debrecen utcáit! című helytörténeti sorozat aktuális részében Debrecen belvárosának egyik a legtöbbek által látogatott középületéhez, a Hatvan utcai Postapalotához invitálják az olvasókat, amely 2020-ban ünnepelte századik születésnapját. Az írásból a posta történetéről is sok érdekes dolgot lehet megtudni.  

Tizenegy madárodút helyeztek ki a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottságának tagjai novemberben a Böszörményi úti campuson, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar területén. A madaraknak télen menedéket adó fadobozokat a bizottság a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől kapta – derül ki a ZölDEbbítő oldalon megjelent cikkből.

Ugyanebben a rovatban lehet arról olvasni, hogy a környezetbarát mosószer alternatívák egyike a mosódió, mely a Délkelet-Ázsiában őshonos szappanfa/mosódiófa termése, amit arrafelé évszázadok óta használnak mosásra. Hazánkban is van egy olyan növény, melynek szintén magas a habzóanyag-tartalma, ez pedig nem más, mint a városi parkokban, temetőkben is sokfelé előforduló vadgesztenye. Az erről szóló cikkben a vadgesztenye-mosószer elkészítésének módja is szerepel.  

Amíg az ókori ember számára a latin és a görög volt a közvetítő nyelv, addig a 21. századi embernek ez az angol, melynek domináns szerepét ma már nem kérdőjelezik meg az üzleti életben vagy a tudományban. De vajon miért nem maradt a latin világnyelv? És mi lehet a 22. század közvetítő nyelve – ezekre az izgalmas kérdésekre keresi a választ az Egyetemi Élet újságírója egy másik cikkben.  

Az egyetem sportéletével foglalkozó oldalak egyikén arról esik szó, hogy november elején közös megegyezéssel szerződést bontott a DEAC férfi jégkorongcsapatának vezetőedzője, David Musial és a klub. A vezetőedzői feladatokat ezt követően György József vette át. Részletek szintén az Egyetemi Életben. 

Az aktuális lapszám ide kattintva olvasható.

 

Sajtóiroda - OCs