Hírek gazdaságtudomány címkével

A Debreceni Egyetemen tartott előadást csütörtökön az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. Iain Lindsay az uniós kilépésről, a Brexitről, és a jövőbeni magyar-brit kapcsolatokról beszélt a hallgatóknak és az oktatóknak a Gazdaságtudományi Karon.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán elérhető, finn modellre épülő üzleti innovációs szakközgazdász/szakmenedzser szakirányú továbbképzést is megismerhették az érdeklődők a Team Academy február 8-ai nyílt napján.

Testnevelő tanárnak, sportközgazdásznak, -jogásznak, -analitikusnak, rehabilitációs szakembernek vagy kézilabda edzőnek készülsz? A Debreceni Egyetem hazánkban a legszélesebb oktatási és kutatási portfóliót kínálja a sporttudományi és kapcsolódó tudományterületi képzésekben.

Egy héten át egyetemi hallgatóknak érezhetik magukat a Balásházy diákjai – a Debreceni Egyetem oktatói tartanak előadásokat az érettségi előtt álló fiataloknak. Az idén búcsúzó középiskolások helyére pedig már várják az utánpótlást.

Évi fél milliárd forintos keretösszegű Innovációs Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem a vállalkozókedvű hallgatók ötleteinek megvalósítására és piacra juttatására – jelentette be a kancellár szerdán, a DEViK évindító klubtalálkozóján. Debreceni Egyetemisták Vállalkozásfejle

Új közgazdásztanár mesterképzéssel és duális szakokkal, rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakiránnyal, valamint pótolhatatlan diákévekkel vár a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Diplomával, vagy anélkül is biztos választás a GTK!

Egyedülálló kutatás, háromoldalú együttműködés, új könnyűzenei képzés, jubileumi ülések, adományok – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított decemberben is a Díszudvar magazin.

Megkezdődött a Debreceni Egyetemen az az egyedülálló népegészségügyi kutatás, amely komplexen vizsgálva a hazai népbetegségek okait segíthet megelőzni azokat, jelentősen növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.

Alkotói közösség gondolatvezérlésű chippel vagy szuperintelligencia az emberek és a robotok szimbiózisában – a XXII. század ideális munkahelyét mutatták be a középiskolások a Debreceni Egyetem tanulmányi versenyén.

Brexit, uniós bővítés, eurozóna – az Európai Uniót érintő aktuális kérdésekről tartott rendhagyó előadást Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője hétfőn a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak.

Sikeres üzletemberek, elismert oktatók és kutatók, illetve kiváló sportolók árulták el a Balásházy diákjainak, hogyan építették fel karrierjüket, és milyen alapot adott mindehhez a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája.

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt-vel írt alá együttműködési megállapodást duális képzés indításáról a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi, Műszaki, valamint Természettudományi és Technológiai Kara csütörtökön.

A hirtelen stressz szervezetre gyakorolt hatását, valamint a sportolás életminőséget javító szerepét kutatják a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem szakemberei egy most indult közös projekt keretében.

Újabb stratégiai megállapodás, Szenior Egyetem, Külügyi Börze, tésztahíd építő verseny – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított októberben is a Díszudvar magazin.

A Költségvetési Tanács munkáját, valamint az ország és a közép-európai gazdasági térség jelenlegi pozícióját ismerhették meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Gazdaságtudományi Kar rendhagyó előadásán.

A vállalatokra és a gazdasági képzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményekre is komoly feladatokat ró a pénzügyi világ digitalizációja. Mi várható? Mire kell felkészülni? Erre keresték a választ a Debreceni Egyetemen tartott controlling konferencián.

A Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, Pleschinger Gyula tartott előadást szakterületével kapcsolatban szeptember 28-án a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

Nem vállalja a jól fizető állást a munkavállaló, ha nem tetszik a munka – ezt támasztják alá a legfrissebb hazai kutatások. A legújabb HR-trendekről, és a szakterület aktuális problémáiról tanácskoztak pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A sport- és egészséggazdaság területéhez kapcsolódó ökonómiai alapkutatásokra nyert európai uniós forrásokat a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem konzorciuma.

A Visegrádi Egyetemi Szövetség teljes jogú tagja lett a Debreceni Egyetem. A szervezet idei, moszkvai közgyűlésén arról is döntöttek, hogy az évente megrendezett eseménynek 2018-ban Debrecen ad majd otthont.

Három kutatóintézetében nemesített vetőmagokat, valamint a pallagi kísérleti telepen termesztett gyümölcsöket is bemutatja a Debreceni Egyetem a Farmer Expón. Az intézmény oktatói emellett több szakmai konferencián tartanak előadásokat.

Kettős diplomát adó képzés indításáról kötött megállapodást a Debreceni Egyetem a Mongolian University of Life Sciences-zel a kedden megnyitott 5. AGRIMBA-AVA Kongresszuson Debrecenben.