Út a jövőbe? Digitális világ és "MI"

Nagy sikerrel rendezte meg 13. alkalommal is a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hagyományos vetélkedőjét, az Ihrig Károly Tanulmányi Versenyt (IKTV). A középiskolásoknak meghirdetett megmérettetésen idén mind a hat döntős csapat debreceni volt, két-két formáció képviselte a Kossuthot és a Balásházyt, valamint a Mechwart és a Medgyessy diákjai is indultak a győzteseknek járó ötven pontért.

A pénteki esemény megnyitóján a kar dékánja, Fenyves Veronika hangsúlyozta: minden elismerést megérdemelnek azok a középiskolások, akik elindultak az IKTV-n.

- Nagy dolgot vállaltatok, hogy a mindennapi tanulmányaitok mellett plusz feladatként elmélyültök egy témában, amelyből egy pályamunka születik. Egy versenyen vagyunk, ahol mindenki azért küzd, hogy a legjobb helyezést érje el, ettől függetlenül, aki részt vesz az IKTV-n, az már nyertes. A Gazdaságtudományi Karon nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, fontosnak tartjuk, hogy segítsük kiaknázni a fiatalokban rejlő képességeket, ezt a célt szolgálja az Ihrig Károly Tanulmányi Verseny is – fogalmazott Fenyves Veronika, majd hozzátette: a középiskolásoknak megérte elmélyedni egy-egy témában, hiszen az előzetesen beadott pályamunkákért tíz, a döntőbe jutott csapatok tagjai harminc, a győztesek pedig ötven pluszpontot kapnak, ha a DE Gazdaságtudományi Karára jelentkeznek.

Ebben az évben olyan pályamunkák elkészítése volt a feladat, melyek bemutatják, a háromfős csapatok miként látják a digitalizáció és a mesterséges intelligencia hatását, lehetőségeit, etikai kérdéseit a jelenben és a jövőben egy működő vállalkozás működésében egy adott területen, legyen az például a marketing, a pénzügy, a HR vagy a logisztika. A cél az volt, hogy a megadott szakirodalom segítségével a diákok betekintést nyerjenek egy-egy tudományterületbe, a GTK ezzel támogatja a fiatalok pályaorientációját.

Pierog Anita, a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet docense, a verseny szervezője elmondta, hogy minden évben több hónapos az előkészítési munka, melynek első lépése az év témájának megtalálása. 

- Ma már megkerülhetetlen a digitalizáció, a robotizáció és persze a mesterséges intelligencia. Ebben élünk, így adott volt, hogy ebben az évben erre helyezzük a hangsúlyt – vázolta fel Pierog Anita.

A csapatok tudását, felkészültségét, teljesítményét egy hétfős szakmai zsűri értékelte, melynek a GTK oktatói mellett tagja volt az esemény támogatójának képviselője, a K&H Bank Zrt. területi vezetője, Gajdics Péter is.

A nap végén kiderült, ki mennyi pluszponttal és milyen ajándékkal távozhatott a Böszörményi úti campusról. A kari ajándékon túl a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola könyvvásárlási utalványával is gazdagodtak a csapatok.

A legjobb csapat idén egy tíznapos európai tanulmányutat nyert a felvételi pontok és a könyvutalvány mellé, mely a SeedIT csapata lett a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumból. Felkészítő tanáruk: Kertész János Andrásné.

A második helyen a 3. Triumvirátus csapata végzett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájából, tagjai Campus Fesztivál bérletet nyertek. Felkészítő tanáruk: Új Imre Attila.

A harmadik helyezett a Franciakockák csapata lett a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumából, akiknek a K&H Bank Zrt. ajánlott fel egy-egy ajándékcsomagot. Felkészítő tanáruk: Mogyorósiné Végh Zsuzsanna.


Sajtóközpont