Bemutatták a doktoranduszok, hol tartanak tudományos munkájukban

A Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája adott otthont a Nemzetközi Tudományos Napok című kétnapos PhD-konferenciának a Böszörményi úti campuson. Az eseményen 14 szekcióban összesen 118 tudományos előadás hangzott el, amit két kiemelkedő plenáris előadás tett még színesebbé.

A konferencia tematikája a gazdálkodás- és szervezéstudományok aktuális kihívásait ölelte fel, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatóság, a digitalizáció, a versenyképesség és az innováció kérdésköreire.

Tudományterületén hazánk egyik legnagyobb doktori iskolája mintegy 170 főt számlál, akik közül csaknem 50-en külföldiek. A doktoranduszok tudományos plénum előtt mutathatták be kutatási eredményeiket. A doktori iskola multidiszciplináris jellege lehetővé teszi, hogy korunk legfontosabb gazdaság- és szervezéstudományi területhez tartozó kérdéseit vizsgálják és válaszolják meg. A témák széles spektruma került terítékre, többek között az okos stadionok értéktöbblete, a pénzügyi tudatosság, a munkaerőpiac és a közbiztonság migrációs hatásai, a gamer lányok jövőbeli orvosi karrierjei, valamint a Z generáció munka világába való bekapcsolódása. 

A két nap során, kedden és szerdán 14 szekcióban (Sportmenedzsment 1., Sportmenedzsment 2., Sustainability, Governance, and Innovation, Online szekció, Vállalatgazdaságtan és ellátási lánc menedzsment, Marketing, Global Trends in Business, Technology, and Sustainability, Egészségmenedzsment, Vállalatgazdaságtan és fenntarthatóság, Economics, Business and Finance, Pénzügy és Számvitel, Vállalatgazdaságtan és Világgazdaságtan, Vezetés-Szervezés és Humán Erőforrás Gazdálkodás 1., Vezetés-Szervezés és Humán Erőforrás Gazdálkodás 2.) 118 előadás hangzott el.

- Ez már hagyománnyá vált, hogy minden évben rendezünk a PhD-hallgatóknak konferenciát, mely lehetőséget ad, hogy bemutassák kutatásaikat és erősítsék szakmai kapcsolataikat. A kapcsolatépítésen túl azért is fontos ez a rendezvény, mert így maguk a doktoranduszok is megismerhetik, mivel foglalkoznak társaik, illetve nemcsak a kapcsolatépítés színtere, hanem lehetőség a tudományos közösség építésére és megerősítésére is. Szerencsések vagyunk, hiszen nagy létszámú doktori iskolát működtetünk, melynek elődje 1993-ban alakult. Az elmúlt 32 év során sokat tapasztaltunk, fejlődtünk, ez a konferencia is a sikeres jövőt szolgálja – mondta Nábrádi András, a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetője, aki örömét fejezte ki, hogy 45 kollégájuk aktívan részt vett a bizottsági munkában, szakmai tanácsokkal, észrevételekkel támogatták a hallgatókat.

Az eseményen két plenáris előadás is helyet kapott. A kétnyelvű doktorandusz-konferencia első napján Bíró Tibor, a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium egyetemi projektigazgatója és szakmai vezetője, a Debreceni Egyetem jogelőd intézményének korábbi hallgatója a fenntarthatósággal kapcsolatos előadásában a víz értékéről, szerepéről beszélt. A konferencia második napján pedig Lengyel Péter, a Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense ismertette a mesterséges intelligencia jelenlegi szerepét, jövőbeni kihívásait, valamint kiemelte az AI oktatásban betöltött fontos szerepét is.

A kétnapos konferencia zárásaként minden szekcióban kihirdették a legjobb előadókat, akik számára a doktori iskola lehetőséget biztosít, hogy kutatási eredményüket elismert tudományos folyóiratban publikálhassák. 

A legjobb előadók:

1. szekció - Pethő Ákos: Digitális márkaépítés a kézilabda világában

2. szekció - Kanyó Krisztina Zsófia: Egészségmagatartás vizsgálata a versenysportolók körében

3. szekció - Albiona Pestisha: Farmers’ willingness towards energy self-sufficiency in Kosovo és Gafar Almhamad: Microfinance developments and women entrepreneurship in a recovering market: Evidence from Syria

4. szekció - Lőrincz Annamária: Turizmusban tevékenykedő vállalkozások pénzügyi teljesítményének összehasonlító elemzése Magyarország és Románia esetében és Tarnóczi Bence: A regionális gazdasági koncentráció mérésének lehetőségei hazánkban és környezetében

5. szekció - Balogh-Kardos Valentina: A haszonelvű és hedonikus motivációk hatása az m-kereskedelemre

6. szekció - Buglyó-Nyakas Erzsébet: Hogyan vélekednek az influenszerekről? Az elmúlt 10 év áttekintése bibliometriai elemzéssel

7. szekció - Tianji Gao: Foreign policies and manufacturing goods trade – evidence from the belt and road initiative and visa-free policy of China

8. szekció - Kertész Balázs: Investigating the factors influencing the choice of a privately financed health service using a best-worst scaling method

9. szekció - Tóth Sándor: 2023-ban létesült komplex sertéstelep költség-jövedelem és megtérülési viszonyai

10. szekció - Kristia Kristia: Generation Z's appetite for traditional food: Unveiling the interplay of sustainability values as higher order construct and food influencers in Indonesia

11. szekció - Nemessályi-Bistey Judit: Projekt kontrolling a támogatások szolgálatában

12. szekció - Troitsky Mátyás: A Z generáció bekapcsolódása a munka világába

13. szekció - Véghné Madarasi Veronika: A menedzsment új kihívása a munkafüggőség?

14. szekció - Török-Kmoskó Judit: HRM gyakorlatok összehangolása az Y generáció motivációs igényeivel KKV környezetben: PRISMA alapú szisztematikus elemzés

 

Sajtóközpont