World of Spices – Spices of the World címmel tartott interdiszciplináris konferenciát és workshopot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete Gyomaendrődön. Az április 22-i rendezvény az ókortól napjainkig nemzetközi kitekintésben és hazai vonatkozásban mutatta be a fűszerek történetét és felhasználását.
Hírek bölcsészettudomány címkével
Város- és közösség-alapítások az ókorban címmel rendezett nemzetközi szakmai konferenciát és epigraphikai kerekasztalt április 20-21-én a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Történelmi Doktori Program, a Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia több szakmai bizottsága.
Véget ért a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekció megmérettetése a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar rendezésében. A Főépület Aulájában pénteken tartott záróünnepségen összesen 84 versenyző vehette át I., II. és III. helyezéséért járó oklevelét, 31-en pedig különdíjban részesültek.
Együttműködést kötött az Országh László-díj támogatására a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Anglisztikai Társaság. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Keményfi Róbert dékán és a társaság elnöke, Séllei Nóra.
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Emlékérme kitüntetést vehette át Angyalosi Gergely, akinek tiszteletére 70. születésnapja alkalmából közös kétnapos szakmai konferenciát rendezett március 30-31-én az intézmény Filozófiai Intézete és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irodalomtudományi Intézete.
Iskola és érték címmel szervezett könyvbemutatót szerdán Szabó László Tamás professor emeritus köszöntésére 80. születésnapja alkalmából a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
Egyetemi oktatók és PhD-hallgatók számára rendezett kétnapos nemzetközi szakmai találkozót a digitális adatbázisok tudományos felhasználásáról Bázisadatoktól az adatbázisokig címmel a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája.
Több mint 60 irodalmi alkotás műfordítása érkezett a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ és az egyetemi színtársulat, a DESzínház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett „egy sima – egy fordított” felhívására.
Hallgatók, oktatók részvételével idén is megrendezte a neveléstudomány úttörőinek emléke előtt tisztelgő közös szakmai tanácskozását, a IX. Karácsony Sándor és Kiss Árpád Gyűjteményi Szimpóziumot szerdán a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Neveléstudományi Tanszéke és a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete.
Magam, önmagam, jómagam vagy engem? – avagy gazdag a magyar címmel Rákosi György, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol Nyelvészeti Tanszék docense, a magyar nyelvi kérdésekkel foglalkozó Névmásblog szerkesztője tart előadást a Science Caféban.