Hírek

Átvette a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (DEHÖK) vezetését Csont István, aki a négy év regnálás után leköszönő Bognár István Ádámot váltja a vezetői poszton. A keddi eseményen a kiemelkedő munkáért járó elismeréseket is átadtak.

Döntött a költségvetésről, illetve bizottságot hozott létre a Klinikai Központ és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház összeolvadásának lezárására a Debreceni Egyetem Szenátusa. A csütörtöki ülésen új dékánok is átvették megbízásukat.

Több mint 200 helyet javított a Debreceni Egyetem a RUR 2020 Natural Sciences természettudományi rangsorban. Legjobb magyar egyetemként már az első 300 között tartják számon a nemzetközi ranglistán, amely a világ 711 felsőoktatási intézményét vizsgálja.

Ismét üzemel a Debreceni Egyetem Főépülete előtti szökőkút. A vízjáték látványa a nyári hónapokban emblematikus része a több mint 100 méter széles főépület előtt elterülő parknak.

A tavaszi félév során a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának (BTK) Angol-Amerikai Intézete online hallgatói mentorprogramot indított IEAS Writing Center néven, amelyben mesterszakos és PhD-hallgatók tutorként, coachként segítették alsóbb éves társaik tanulmányait.

Orvosokat és szakdolgozókat jutalmaztak szerdán a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Semmelweis-napi ünnepségén. A Semmelweis Ignác születésnapja, a magyar egészségügy ünnepe alkalmából rendezett idei eseményen a járványhelyzet miatt csak a kitüntetettek vettek részt.

A klímaváltozás jeleinek megfigyelése is célja volt annak az öthetes antarktiszi expedíciónak, melynek Radócz László a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növényvédelmi Intézetének vezetője egyedüli magyar résztvevője volt.

Oktatók, kutatók, néprajz szakos hallgatók számára nyit új lehetőségeket az elkövetkező években az az együttműködési megállapodás, amelyet a napokban kötött a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a budapesti Néprajzi Múzeum.

Két tematikus gyűjteménnyel járul hozzá a koronavírussal kapcsolatos megbízható források megismeréséhez, valamint az intézményben folyó hasonló témájú kutatások bemutatásához a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK). A listák nyilvánosan hozzáférhetők.

A magyar gyógyszeripar a két világháború között a világ élmezőnyéhez tartozott, és napjainkban is jelentős a hazai gyógyszergyárak szerepe. Az első debreceni gyógyszerkészítő üzemet több mint 110 éve a Hatvan utcán alakították ki.

Idén rendhagyó módon, nem kari, hanem intézményi szintű ünnepségen és a Nagyerdei Stadionban zárja a tanévet a Debreceni Egyetem. A 14 kar végzősei július első két szombatján, 4-én és 11-én búcsúzhatnak el a diákévektől.

Szuperszámítógép-kapacitást nyert el a European Open Science Cloud (EOSC) pályázatán a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának OpenBioMaps rendszere. A biológiai adatbáziskezelőt az ország számos nemzeti parkja és kutatóintézete használja a fajok terjedésének elemzésére.

A növényeket a környezetükből folyamatos ingerek érik, melyekre a növényeknek reagálnia kell. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetének munkatársai azt kutatják, hogyan befolyásolja az ultrahang a növények fejlődését.

Az ország legnagyobb egyetemi kispályás futballbajnokságát ezúttal a FIFA videójátékon bonyolították le, ezzel együtt pedig az ország legnagyobb egyetemi konzolbajnokságát is megrendezték.

DEAC hírek

Végig partiban volt az akadémistákkal a DEAC U12-es csapata, de három hiba megbosszulta magát. Már a 3. fordulóban a legnehezebb ellenfél várt Rőth András gyerekeire,

The post Méltó ellenfele voltunk a DVSC-nek appeared first on DEAC.

U19-es lányaink a második félidőben egyenlítettek, de a mérkőzés hajrájában betalált a vasas és begyűjtötte a pontokat. Az Eger elleni vereség után a fővárosban folytatta

The post Perceken múlt az első pont appeared first on DEAC.

A DEAC újonnan igazolt játékosa parádézott a Fradi elleni mérkőzésen. Nagyszerűen kezdte az Erste Liga 2024/205-ös szezonját a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A fekete fehérek a

The post Jevgenyij Mozer: Köszönet a szurkolóknak! appeared first on DEAC.

Képgalériák