Hírek

A nyári gyakorlatukon elkészített akril festményeiket ajánlották fel a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályának. Az alkotásokkal oldják a kórházba érkező gyermekekben a feszültséget.

A távoktatás tapasztalatainak kamatoztatását, új szakok indítását, az ipari kapcsolatok kiszélesítését, új épületszárny építését tervezi a Műszaki Kar új vezetője. Husi Géza – aki eddig oktatási dékánhelyettesként vett részt a kar munkájában – május 1-től három éven át tölti be a dékáni posztot.

A Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikáján jelentősen csökkent, így most jóval az országos átlag alatt van a császármetszések aránya. Ez elsősorban az új szakmai protokollok bevezetésének köszönhető. A cél, hogy a jövőben egyre több terhesség végződjön spontán szüléssel.

A Debreceni Jégcsarnok 420 m2 alapterülettel gazdagodott, ami két, egyenként 24 négyzetméter területű öltözőt, egy multifunkciós oktatótermet, edzői öltözőt, doppingvizsgálati- és egészségügyi szobát, valamint három irodát foglal magába.

A kora újkortól napjainkig vizsgálja több tudományterület megközelítésében a cívisvároshoz kötődést „A debreceniség mintázatai” című tanulmánykötet. A Debreceni Egyetem kutatócsoportjának munkájához kapcsolódó könyv bemutatóját kedden tartották a Déri Múzeumban.

Egyedülálló eljárással állítottak elő hordozó nélküli mezopórusos arany nanorészecskéket a Debreceni Egyetem kutatói. A különleges eljárásról szóló kutatást az anyagtudomány rangos lapja, a Nanomaterials címlapján jelentette meg.

Buchholcz Gyula főgyógyszerész, a Debreceni Egyetem Egyetemi Gyógyszertár vezetője szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. A díjat Kásler Miklós minisztertől és Horváth Ildikó államtitkártól vette át hétfőn Budapesten, a Semmelweis-napi ünnepségen.

Első alkalommal szervez nyári tábort július 6-10. között a Debreceni Egyetem társulata, a DESzínház. A 11 általános- és középiskolás fiatal egy hét alatt a színjátszás alapjai mellett az intézménnyel is megismerkedhet.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének létrehozásával sikertörténet kezdődött 2015-ben. A testkultúrával, az egészséges életmóddal, sportinnovációval, a rendszeres testedzéssel és az ezek hátterében álló folyamatok vizsgálatával kapcsolatban is magasabb szintre lépett a DE.

Az intézmények közötti szakmai kapcsolattartásról és az együttműködés gyakorlati megvalósításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Az együttműködést Pintér Ákos rektorhelyettes és Béres János főigazgató írta alá július 1-jén.

A Nagyerdei Stadionban kaptak diplomát a Debreceni Egyetem hallgatói. Több ezer ember előtt, a sportlétesítmény küzdőterén ünnepelték az egyetemi tanulmányok lezárását a hallgatók Debrecenben. Az intézmény, és a hazai felsőoktatás történetében is egyedülálló volt a stadionban rendezett tanévzáró.

Két hétvégén rendezi intézményi szintű tanévzáró ünnepségét a Nagyerdei Stadionban a Debreceni Egyetem. Július 4-én, szombaton 17 órai kezdettel öt, július 11-én, szombaton 17 órától pedig kilenc kar összesen csaknem 2500 végzőse kapja meg jelképesen diplomáját.

Augusztusban tartja tudományos táborát a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A középiskolások egy hét alatt megismerhetik a kar hat intézetének képzési és kutatási kínálatát, illetve betekintést nyerhetnek a kutatók mindennapi munkájába.

A DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet, amely több mint 38 ezer diákot lát el az iskolai-óvodai egészségügyi szolgálat keretében 2019. július elsején jött létre. A szolgáltatás színvonalát most a rendelők felújításával és új eszközök beszerzésével javítják.

DEAC hírek

Végig partiban volt az akadémistákkal a DEAC U12-es csapata, de három hiba megbosszulta magát. Már a 3. fordulóban a legnehezebb ellenfél várt Rőth András gyerekeire,

The post Méltó ellenfele voltunk a DVSC-nek appeared first on DEAC.

U19-es lányaink a második félidőben egyenlítettek, de a mérkőzés hajrájában betalált a vasas és begyűjtötte a pontokat. Az Eger elleni vereség után a fővárosban folytatta

The post Perceken múlt az első pont appeared first on DEAC.

A DEAC újonnan igazolt játékosa parádézott a Fradi elleni mérkőzésen. Nagyszerűen kezdte az Erste Liga 2024/205-ös szezonját a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A fekete fehérek a

The post Jevgenyij Mozer: Köszönet a szurkolóknak! appeared first on DEAC.

Képgalériák