Döntő a Mérnökök Ligájában

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartották a 10. Unilever Mérnökök Ligája verseny döntőjét, amelyre az ország 15 műszaki felsőoktatási intézményéből háromfős csapatok érkeztek szerdán. A résztvevőknek összetett műszaki problémákat kellett megoldaniuk. A Debreceni Egyetem egyik alakulata a harmadik helyen végzett.

Az angol nyelven zajlott megmérettetésen a versenyzők legfeljebb 10 perces, maximum 20 diát tartalmazó prezentációkat tartottak arról, milyen megoldási javaslatokat dolgoztak ki a brit-holland Unilever cég Nyírbátorban tisztítószereket, mosógéleket és öblítőket előállító gyárában felmerült műszaki problémákra. Kétféle feladat közül választhattak: vagy a palettázógép átalakításával a raklapkészítési sebesség gyorsítására vagy a raklap puffer átalakítására, úgynevezett AMR robot betárazására tehettek javaslatokat.

A felkészülést a szervezők egyrészt részletes műszaki leírásokkal, fényképekkel, videókkal és esettanulmányokkal segítették, másrészt március végén gyárlátogatási lehetőséget biztosítottak a versenyzőknek, ahol a szóban forgó gépsorokat is meg lehetett nézni.

A döntőben tartott prezentációk során nemcsak a technológiai megoldásokról, hanem például a várható költségekről, a minőségről, a haszonról, valamint a biztonságról is szót kellett ejteni. A produkciókat oktatókból és az üzem munkatársaiból álló zsűri értékelte.

A Debreceni Egyetem Omar Khalil, Osama Elkadeem, Abdelrahman Shokry-összeállítású, BTW néven indult alakulata a harmadik helyen zárta a Mérnökök Ligáját. A verseny első három helyén végzett csapatok tagjai értékes műszaki eszközöket kaptak, illetve meghívták őket a cég gyakornoki programjába.

A DE Műszaki Kara hosszú ideje jó kapcsolatot ápol az Unilever nyírbátori háztartás-vegyipari gyárával. A vállalat a kar gépészmérnöki alapképzéséhez 2017 óta duális partnerként járul hozzá, emellett szakmai gyakorlatát is sok hallgató tölti az üzemben. A cégvezetők között számos szakember a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát.

 

Sajtóközpont – OCs