A sportstatisztikák fogyasztói megítélése, a blokklánc mint stratégiai erőforrás az európai piacon, a fenntartható divatfogyasztás pszichológiai és döntéshozatali mechanizmusai, a munkafüggőség mint a deviáns szervezeti magatartás új formája – egyebek mellett ezekről a témákról volt szó a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájának nemzetközi konferenciáján. A rendezvényen kilenc szekcióban csaknem száz előadás hangzott el szerdán a Böszörményi úti campuson.

A hatékonyabb betegellátás érdekében emelte magasabb szintre eddigi együttműködését a Debreceni Egyetem az egyik legnagyobb globális biotechnológiai vállalattal. A szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, hazánkban is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések.

Elkezdődött a Debreceni Egyetem eddigi legnagyobb Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciája. A háromnapos rendezvényen több mint 470 előadás hangzik el. A hallgatók az anatómiától a biokémián át a traumatológiáig, 59 tagozatban számolnak be kutatásaikról. A zsűri által legjobbnak ítélt előadók részt vehetnek a 2027-es Országos Tudományos Diákköri Konferencián, melyet a Debreceni Egyetemen rendeznek.

Robotokkal találkozhattak, betekinthettek virtuális világokba és repülőgép-szimulátort is kipróbálhattak speciális nevelési igényű gyermekek kedden a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az Ótemető utcai campuson tartott programon a Különleges Akadémia csaknem negyven fiatalját látták vendégül.

Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezett konferenciát a Debreceni Szemle szerkesztősége február 3-án, kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Akadémiai Bizottságának (DAB) székházában. A DESZEK2026 elnevezésű tanácskozás célja, hogy erősítse a különböző tudományterületek közötti párbeszédet, formálja a tudományos közösséget, valamint közvetítse a társadalmi és kulturális értékeket a szélesebb közönség számára, különös tekintettel a Debrecenhez és térségéhez kapcsolódó tudományos és kutatási eredményekre.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermekrehabilitációs ellátása egy új, korszerű orvostechnikai eszközzel bővült. A Marnevall Zrt. egy kétmillió forint értékű elektroterápiás kombinált készüléket – egy BTL tornyot – adományozott a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért részére. A kedden ünnepélyesen átadott eszközt a jövőben a klinika rehabilitációs részlegén, a fekvőbeteg gyermekek kezelésében alkalmazzák.

Emléktáblát avattak az indiai ájurvéda orvostudomány nemzetközileg elismert professzora, a Debreceni Egyetem Ájurvéda Tanszékének első tanszékvezetője, Madhaw Singh Baghel tiszteletére az intézmény Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében. A keddi ünnepi eseményen Anshuman Gaur nagykövet is részt vett, a diplomata és küldöttsége az avatóünnepséget követően a jövőbeni együttműködési lehetőségekről tárgyalt egyetemi és kari vezetőkkel.

Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható ismereteket a Debreceni Egyetem Informatikai Kar online induló, két hónapon át tartó hálózat- és rendszerbiztonsági részismereti képzése. A jelentkező hallgatók, informatikai területen dolgozó szakemberek átfogó képet kaphatnak a kiberbiztonság alapelveiről, módszereiről, elsajátíthatják a megelőző és védekezési technikákat.

Hogyan tudta összeegyeztetni a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatott tanulmányait és a futballt Bárány Donát, a DVSC csatára? Milyen kalandos életet élt az egyebek mellett a Lúdas Matyi című regét író, debreceni Fazekas Mihály? Valamint mi az oka annak, hogy az Európai Unióban még mindig jelentős a különbség a férfiak és a nők fizetése között – egyebek mellett erről ír a Debreceni Egyetem lapjának februári száma.

Dupla telt ház előtt mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar gyakorló színpadi énekes előadóművészet posztgraduális képzésében részt vevő hallgatók legújabb produkcióját. Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének legfrissebb újraértelmezésében énektudásuk mellett színpadi felkészültségükről, előadóművészeti tudásukról is meggyőzték a közönséget az egyetemi modult ezúttal is eredményesen teljesítő hallgatók.

Mi kell ahhoz, hogy valaki egyes egyedül ötezer kilométert utazzon egy kenuban az Atlanti-óceánon vagy hogy mínusz 26 fokban hóviharban éjszakázzon több ezer méter magasban, egy szikla beszögelésében sátorban? Mi hajtja azokat, akik többször is nekivágnak, hogy meghódítsák az embert próbáló Everest szikláit? Klein Dávid, Nagy Márton és Rakonczay Gábor február 4-én, szerdán a Debreceni Egyetem oDEon Színpadán mesélnek élményeikről, félelmeikről és a kudarcnak nevezett sikereikről.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Járműlaborjában tett látogatást a Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Technikum és Kollégium csaknem 80 diákja a középiskola karrierhetének keretében. A hétfői rendezvényen a továbbtanulás iránt érdeklődő tanulóknak bemutatták a legmodernebb járműipari technológiákkal felszerelt létesítményt, a gyakorlati helyeket, a tantermeket és az egyetem képzéseiről, kutatásairól is szó esett.