Hírek

Folyamatosan érkeznek a szállítmányok a Debreceni Egyetemre. Péntek délelőtt több ezer maszkot, kesztyűt és védőruhát szállítottak az intézmény központi raktárába. A védőfelszereléseket a klinikák és az egyetemi kórház orvosai, egészségügyi dolgozói kapják meg.

Az irodai munkát végzők jelentős része a koronavírus felbukkanása előtt szinte csak a munkába járás során végzett némi testmozgást. A most otthonról dolgozók közül sokan még ennyi erőfeszítést sem tesznek. Elsősorban nekik igyekeznek segíteni a Debreceni Egyetem Sportorvosi Tanszékének munkatársai.

Minden érkező beteget előszűrnek a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznál felállított katonai sátorban. A lázmérés és a kikérdezés alapján a fertőzésgyanús pácienseket elkülönítve kezelik. A kihelyezett másik sátorban pedig az ellátáson átesett, hazainduló betegek várakozhatnak.

Míg a koronavírus-járvány magyarországi kezdetén néha elfogytak az alapvető élelmiszerek a boltokból, addig mostanra komolyabb tartalékok kezdenek felhalmozódni a termelőknél. A szakemberek szerint mennyiségi és minőségi szempontból is folyamatos lesz az élelmiszer-ellátás.

Bár a járványhelyzet miatt hetek óta zárva tart a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, az olvasóknak, kutatóknak nem kell nélkülözniük a DEENK szolgáltatásait, hiszen azok nagy része mára online is elérhető. A tapasztalatok azt mutatják, nem csökken a könyvtár „látogatóinak" száma.

A járványhelyzet felgyorsíthatja az új kommunikációs megoldások alkalmazását az egészségügyben. A Debreceni Egyetem például egy korábban már tervezett telemedicina szolgáltatás, a Virtuális Ambulancia gyorsabb bevezetésével reagál a megváltozott helyzetre.

Hogyan választja ki utódai megfelelő nevelőszüleit, azaz gazdamadarát a kakukk? Erre a kérdésre keresték a választ a Debreceni Egyetem viselkedésökológusai. A meglepő eredményt hozó kutatást a neves Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reports-ban publikálták a szakemberek.

A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) Tagválasztási Bizottsága legutóbbi ülésén az FKA tagjai sorába fogadta Gacsályi-Bába Barbarát, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék adjunktusát. Így már hárman is képviselik a tudományos testületben a Debreceni Egyetemet (DE).

Az egészséges kismamák nem fogékonyabbak a fertőzésre, és amennyiben megfertőződnek, az nem okoz súlyosabb tüneteket. A DE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, valamint a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály főorvosa ad tanácsokat.

Sokan a tavaszi idő és a meleg beköszöntétől várják a megoldást a koronavírus-járványra. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Meteorológiai Tanszékének vezetőjét kérdeztük, hogy milyen hatással van az időjárás a vírus terjedésére.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Inter Traction Electrics Kft. autóbuszgyárának újraindításán járt csütörtökön Debrecenben. Köszöntőjében beszélt a Debreceni Egyetem oltóanyaggyártó kísérleti üzeméről, amelynek megvalósítása új szakaszba léphet.

A Debreceni Egyetem és a város összefogásával telefonos lelkiegészség-szolgálat indult a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceniek lelki támogatására. Az „Együtt vagyunk” elnevezésű programban szakemberek várják a lelki támaszra szorulók hívását.

What kind of training programmes should be used in order to stay healthy and keep ourselves in shape during the time of “home quarantine”? According to an expert of the Sports Medicine Clinic of the University of Debrecen, the keywords are graduality and regularity.

A kialakult rendkívüli helyzet miatt rendhagyó módon csatlakozik programjaival a magyar költészet napja április 11-i megünnepléséhez a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára. A DEENK két magyar verset, egy kortárs és egy klasszikus művet dolgoz fel minivideók bemutatásával.

DEAC hírek

A Varsóban rendezett négycsillagos CSIO-versenyen a DEAC díjugratója képviselte a magyar és a Debreceni Egyetem sportklubjának színeit. A magyar válogatott ifj. Szabó Gábor kitűnően szerepelt

The post Ifj. Szabó Gábor bronzérmes négycsillagon appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

Képgalériák