Hírek

Megkezdődik a vizsgaidőszak a lótenyésztő és lovassportszervező agrármérnök szakon. A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) BSc képzésének tavalyi elindítása sikeresnek bizonyult, a szak következő évfolyamára többszörös a túljelentkezés.

Rendhagyó sorozattal készül a közelgő vizsgaidőszakra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara (ZK) és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A Lélekmelengető alkalmak hétfőtől egy héten át online zenés élményt nyújtanak a vizsgákra készülőknek.

A betegellátással kapcsolatos várható intézkedésekről, a veszélyhelyzet utáni változásokról és a Virtuális Ambulanciáról is beszélt Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke az FM 90 Campus Rádió péntek reggeli műsorában.

A járványügyi veszélyhelyzet a szülőket és pedagógusokat egyaránt új útra kényszerítette. A digitális térben ajánlanak fejlesztéseket a fiatalabb korosztálynak, itt kell megtartaniuk tanóráikat és számon kérni a tanultakat. A tapasztalatok feldolgozása hamarosan megkezdődik.

Bár teljes mértékben nem sikerült megvalósítani azt az úgynevezett millenniumi fejlesztési célt, hogy 2000-re az egész világon felszámolják az éhínséget, manapság kevesebbeknek korog a gyomra a Földön, mint az ezredfordulón.

Május 11-től korlátozott formában újraindította a kölcsönzést az egyetemi polgárok számára a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK). A könyvigénylés online történik, az előkészített könyvcsomagok a könyvtárak bejáratánál kialakított pontokon vehetők át.

A Debreceni Egyetem nemzetközi képzési programjai és a nemzetközi kapcsolatok adminisztratív központja kap helyet a Sesztina-villában. Az egykori bölcsőde épületét saját forrásból újítja fel az egyetem 187 millió forintból. A munkálatok heteken belül megkezdődnek.

A COVID 19 járvány kapcsán hozott korlátozó rendelkezések hatásait vizsgálja a hatvan év fölötti népesség körében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszékének kutatócsoportja. A cél a problémák definiálása, beavatkozási javaslatok megfogalmazása.

Újra régi pompájában látható a Debreceni Egyetem klinikatelepén lévő szoborpark. A műalkotásokat a közelmúltban újítottak fel az Általános Orvostudományi Kar és a Klinikai Központ összefogásának köszönhetően.

Rendkívüli együttműködéseket és összetartást hozott a járvány elleni védekezés a Debreceni Egyetemen. Az intézmény saját Veszélyhelyzeti Alapja mellett több vállalkozás, gazdasági szervezet és magánszemélyek tartották fontosnak, hogy a vírusvédekezést anyagilag és speciális eszközökkel támogassák.

A Debreceni Egyetem részvételével, több mint egy hete tart az országos koronavírus-szűrés. A szakemberek azt kérik, ha valaki kapott meghívást, de nem tudott részt venni, telefonon kérjen újabb időpontot, és menjen el a vizsgálatra a következő napokban.

A Debreceni Egyetem (DE) valamennyi polgára számára elérhető április vége óta a Matlab-Simulink szoftvercsalád. Az intézményi szintű jogosultságnak köszönhetően a hallgatók, az oktatók, a kutatók és munkatársak irodai, hordozható és otthoni számítógépen is jogtisztán használhatják.

A Debreceni Egyetem „Erasmus Days” eseménysorozata dobogós helyezést ért el az Erasmus Student Network (ESN) által szervezett STARawards pályázat mobilityStar kategóriájában. A 2008-ban alapított díj célja, hogy az egyetemek programjait elismerje, nemzetközileg is mintaként bemutassa.

Több mint 30 olyan tananyagot dolgoztak ki az Általános Orvostudományi Karon, amelyek elsődleges célja a hallgatók tanulásának segítése, ezáltal a lemorzsolódás csökkentése.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák