A Kenézy Kórház integrációjáról, valamint a város és a régió gazdaságfejlesztési tervéhez kötődő egyetemi beruházásokról is szó volt a Debreceni Egyetem Szenátusának szeptember 29-ei ülésén.
A DEAC örökös elnöke, Nyirkos István professzor emeritus tiszteletére avatott szobrot a Debreceni Egyetem. A bronzból készült alkotás a Sporttudományi Oktatóközpont mögötti zöld szigeten kapott helyet a Dóczy József utcai sporttelepen.
A nemzetközi lehetőségek expóját 22 szakmai- és külföldi ösztöndíjakkal foglalkozó szervezet, továbbá az egyetem és a Tempus Közalapítvány képviselőinek tájékoztatói színesítették.
Holokauszt-megemlékezést tartott a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete a Német egység napjának alkalmából Debrecenben.
Risztov Éva olimpiai bajnok és Papp Márk olimpikon úszó tartott előadást riói élményeiről, küzdelmeiről, sikereiről, a sportolói életről hallgatótársainak hétfőn az egyetem új rendezvénysorozatának keretében.
A tudat és az agy különleges kapcsolatáról hallhatnak érdekességeket azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a kéthetente jelentkező Science Café soron következő, október 5-i előadására.
Drónröptetéssel és szélcsatorna-bemutatóval már kora délután megkezdődtek a Kutatók Éjszakája programjai a Debreceni Egyetemen. A tudományos ismeretterjesztő és népszerűsítő rendezvényhez idén már 10. alkalommal csatlakozott az intézmény.
A hetedik győzelmét könyvelhette el a DEAC labdarúgó csapata a megye I hétvégi fordulójában. A DASE is magára talált: 3-1-re győztek szombaton a Hajdúsámsoni TTISZE otthonában. A férfi kosarasok is jól kezdtek.
Az őszi szemeszterrel kezdetét vették a mobilitási lehetőségekről szóló tájékoztató előadások, programok a Debreceni Egyetemen.
A kis államok kelet-közép-európai megítélését vizsgálják azon a nemzetközi konferencián, melynek október 6-7-én ad otthont a Debreceni Egyetem.
Idén a tej állt a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Sport és Egészség Napjának középpontjában. Tejtermékekből készült finomságokkal és játékos hétpróbával várták az intézmény dolgozóit és családtagjaikat.
Konferenciával, könyvbemutatóval, a könyvtár történetét bemutató kiállítással, és egy hatalmas, 100 szeletes születésnapi tortával ünnepelte fennállásának centenáriumát az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár.