Példaértékű és országosan is kiemelkedő együttműködés bontakozott ki az elmúlt évek során a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Kémiai Intézete, azon belül a Fizikai Kémiai Tanszék, valamint a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium között. A közös kutatási program nem csupán tehetséggondozási kezdeményezés, hanem valódi tudományos műhely, amelyből már nemzetközi szinten is jegyzett eredmények születtek.
Milyen gombák kedvelik a csernobili körülményeket; miként nyerte el jelenlegi formáját a debreceni református Kistemplom, és jól szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Magyar Egyetemi-Főiskolai Tenisz Országos Bajnokságon. Egyebek mellett erről lehet olvasni az Egyetemi Élet című újság friss, áprilisi számában.
Több mint 50 madárfaj élőhelye ma már az egy évtizede a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán kialakított madárbarát mintakert. A hallgatói kezdeményezésre, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék szakmai segítségével létrehozott zöldövezet fokozatosan megújul és az egyetemi hallgatók, valamint dolgozók mellett a város óvodásai, általános és középiskolásai számára nyújt hiánypótló környezeti nevelési lehetőséget.
Hamarosan átvehetik oklevelüket azok a diákok, akik HSK nemzetközileg elismert kínai nyelvű szóbeli vizsgát tettek a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézet szervezésében. Az eredményeket április 22-én hozta nyilvánosságra honlapján a kínai nyelvvizsgát szervező iroda, a Chinese Testing International.
Debrecen utcáin idén is megállt az élet egy rövid időre, amikor a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának diákjai traktorokra pattanva búcsúztatták középiskolai éveiket. A 14 erőgépből álló flotta a Pallagi úttól a Böszörményi úti Campusig menetelt, hirdetve: az agrárszakma ifjú titánjai készen állnak a jövő kihívásaira.
Az online kereskedelem szürke zónáiról, az etikus és agresszív marketing határáról, a vásárlói, fogyasztói adatok védelméről, valamint a hazai és európai jogi szabályozások lehetőségeiről volt szó többek között a III. JogGazd Esten. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakkollégiuma és Praetor Szakkollégiuma által szervezett szakmai rendezvényén a terület legaktuálisabb jogi és közgazdasági kérdéseit elemezték a szakemberek és hallgatók közösen.
Sport, játék, finom ételek, remek hangulat, vagyis minden egy helyen május 1-jén, pénteken a DEAC Sportcampuson. Az ingyenes rendezvényen több mint 20 sportág kipróbálására lesz lehetőség, szakosztályi bemutatók is várják az érdeklődőket, valamint a DEAC-kaland pontgyűjtő játék keretében értékes ajándékok találnak gazdára.
Míg az eredeti francia produkció 200 tonnás díszlettel járja a világot, a Debreceni Egyetem hallgatóinak elég volt néhány mozgatható raklap és a bennük rejlő hatalmas energia, hogy állva tapsoljon a közönség az oDEon Színházban. Vasárnap este a Notre-Dame de Paris egy olyan arcát mutatta meg, ahol a különböző kultúrákból érkező fiatalok tehetsége vált a legfontosabb látványelemmé.
Átadták a IV. Károly királyról elnevezett dísztermet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elnöki Hivatalának épületében. Az ünnepi rendezvénnyel a király 1918-as debreceni látogatásának állítottak emléket, melynek során IV. Károly és felesége, Zita királyné jelenlétében felavatták a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet. A történelmi jelentőségű eseményt emléktábla is megörökíti az intézményben.
A mesterséges intelligencia (MI) tantermi és kutatási alkalmazása állt a középpontjában a Természettudományos Tárgyakat Tanító Középiskolai Tanárok Fórumának, amelyetáprilis 25-én rendeztek meg a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében. A TTK hagyományos rendezvénye 2014 óta teremt szakmai platformot a középiskolai pedagógusok és az egyetemi szakemberek számára, hogy választ keressenek az oktatást érintő legaktuálisabb kihívásokra.
Kiütéses győzelmet arattak a Debreceni Egyetem labdarúgói a bajnokságban. Nyertek a női röplabdázók is, azonban a kosarasok és a kézilabdázók mérkőzése nem alakult jól.
A Debreceni Ady Endre Gimnázium csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelyet április 24-én rendezett meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézete. A döntőbe az ország számos pontjáról – Budapestről, Debrecenből, Pécsről, Kaposvárról és Pápáról – jelentkező iskolák közül a tíz legjobb csapat jutott.