A vállalati felelősség és fenntarthatóság fogalmával, fontosságával, hazai szerepével és egy jó példával ismerkedhettek meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Gazdaságtudományi Karon tartott CSR Délutánon.

Berzselt tojás, pompon csibe, krepp rózsa - közös ajándékkészítéssel hangolódnak a húsvéti ünnepekre a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatói.

Hollandia legnevesebb donorsebészétől szerezhettek új ismereteket az agyhalott donorokból történő sebészi szerveltávolításról a transzplantációban érintett hazai szakemberek a Debreceni Egyetemen.

A DEAC férfi- és női kosárcsapatai számára is komoly lesz a tét a hétvégi meccseken. A DASE és a DEAC egymás ellen játszanak, a férfi futsalosok pedig a rivális Csengert fogadják otthonukban.

A második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a Debreceni Egyetem, 15 223-an jelölték meg. A jelentkezési adatok kapcsán Bartha Elek oktatási rektorhelyettes az intézmény felsőoktatási piacon való szereplését, valamint az intézmények versenyében az egyenlő esélyeket emelte ki.

„Gőzerővel” dolgoznak a hallgatók és oktatók a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, hogy időben felkészítsék a saját tervezésű, alternatív meghajtású kocsikat egy hazai, valamint a londoni Shell Eco-marathon Europe versenyre.

A Debreceni Egyetem csaknem ezer hallgatója vett részt idén a Föld Órája nemzetközi kezdeményezés kapcsán rendezett programon, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztás és környezetszennyezés problémáira.

Kockázati tőketámogatásban részesül a Debreceni Egyetemhez kötődő Insimu Patient startup – jelentették be a Startup Campus Roadshow debreceni állomásán, ahol további innovatív ötletekkel versenyeztek a debreceni egyetemisták.

Maradéktalanul helyre tudják állítani az arc szimmetriáját a közlekedési balesetek sérültjeinél a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A digitális technikák arcsebészeti és fogászati alkalmazása a 18. Debreceni Fogászati Napok központi témája.

A jubileumi Campus Fesztivál tervezett programjairól, a fiatalok sportolási szokásait bemutató kiadványról is lehet olvasni az Egyetemi Élet legfrissebb számában.

A magyar öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja, az olimpiai bajnok Balczó András, a Nemzet Sportolója sportról és akaraterőről beszélt az Olimpiai Akadémia programsorozat legutóbbi előadásán a Debreceni Egyetemen.

Az autizmussal élők nehézségeire hívják fel a figyelmet az idei Forrest-futással. A Kenézy Kórház pénteki rendezvényen mintegy 80 autista gyerek vesz részt, és – kísérőik kezét fogva – teljesíti a 400 méteres távot.