Hírek

Interaktív kirándulásokat szervez általános iskolások számára a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A résztvevők különleges programok keretében ismerhetik meg a pallagi intézményt és környezetét.

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában zárja országjáró körútját a Neumann Társaság első fél évszázadát bemutató vándorkiállítás. A szerdán megnyílt tárlat egy hónapon át látható a Főépületben, a DEENK előcsarnokában.

Az alkohol hatásairól, az alkoholfogyasztás veszélyeiről is hallhattak előadást a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumának diákjai a hétfői rendezvényen. Emellett a tanulók szív-érrendszeri rizikószűrésen vehettek részt.

Benézhettek a szülőszobába, a műtőkbe, illetve hasznos tanácsokat kaphattak a szoptatáshoz és a csecsemőápoláshoz az érdeklődő kismamák a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház szülészetén. A keddi nyílt napon mintegy kétszázan voltak.

Életének 84. évében, 2019. május 8-án elhunyt Gomba Szabolcsné Lábos Olga, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár jogelőd intézményének korábbi főigazgatója.

„A rendszeres fizikai aktivitás és sporttevékenységek immunológiai hatásai időskorban” címmel Papp Gábor, a Sporttudományi Koordinációs Intézet laborvezető orvosa tart előadást a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának szezonzáró rendezvényén.

Csanádi Zoltánt, a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatóját választotta elnökévé a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT). Kinevezését a szervezet idei országos kongresszusán vette át május elején, Balatonfüreden.

A nyugat-nílusi lázban megbetegedettek és a HIV-fertőzöttek ápolásáról is szó volt az infektológiai szakdolgozók szombati vándorgyűlésén. A debreceni tanácskozást a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézete szervezte.

Kicsik és nagyok, mintegy hétszázan, egyetemi dolgozók és családtagjaik vettek részt szombaton az idei egyetemi Családi Napon a Nagyerdei Kultúrparkban. Ugyanekkor tartotta rendhagyó gyermeknapját a bent fekvő és már gyógyult kis betegeik számára a Gyermekklinika.

Díszoklevél átadó ünnepséget tartott május 17-én, pénteken a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Az eseményen 50 éve végzett egykori hallgatók vehették át aranydiplomájukat.

A sürgősségi betegellátás hazai szaktekintélyeinek részvételével tartottak sürgősségi orvostani fórumot május 17-18-án a Kölcsey Központban. A kongresszuson emlékplakettel tüntették ki Szilvássy Zoltánt, a Debreceni Egyetem rektorát és több klinikai vezetőt.

Továbbra is versenyben van a szezon előtt célként kitűzött ötödik helyért a DEAC NB I-es férfi futsalcsapata. Legyőzte a Tállyát a Debreceni Egyetem NB III-as labdarúgó legénysége, és győzelemmel zárták az évet a kézilabdázók.

Nemzetközi tudományos tanácskozással köszöntötték a fizikai kémia jeles professzorát, Joó Ferencet 70. születésnapja alkalmából a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, a Kémiai Intézet és a Fizikai Kémiai Tanszék vezetői, kollégái, pályatársai.

A kosárlabdázók befejezték a bajnoki küzdelmeket a hét közepén, ám továbbra is versenyben vannak a jobb helyezésekért a futsalosok és a focisták is. A kézilabdacsapat idei utolsó találkozóján lép pályára a hétvégén.

DEAC hírek

Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,

The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.

Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,

The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.

A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely

The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.

Képgalériák