A Debreceni Egyetemen rendezték meg a középiskolásoknak szóló nemzetközi idegtudományi verseny, az International Brain Bee magyarországi döntőjét. Az angol nyelvű megmérettetésre az ország különböző részeiből 11 középiskolás érkezett, akik az előző, írásbeli fordulóban a legjobban teljesítettek. Ők most egyebek mellett anatómiai, szövettani és az ezekkel összefüggő klinikai gyakorlati kérdésekre válaszoltak.

Vasárnap délután kiütéses sikerrel örvendeztették meg a szurkolókat a Debreceni Egyetem focistái, és nyertek a férfi röplabdázók is. Kikaptak a kosárlabdázók, a jégkorongozók és a női röpisek.

A kortárs trendek és kihívások álltak a középpontjában annak a kétnapos interdiszciplináris konferenciának, amely több helyszínen várta az érdeklődőket március 19-20-án. A Mi a (m)érték? elnevezésű tanácskozást második alkalommal szervezte meg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központja és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium.

A legújabb haltani kutatási eredményekről, a halfaunáról, illetve az őshonos és a jövevény halfajokról esett szó egyebek mellett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán tartott Magyar Haltani Konferencián. A Magyar Haltani Társaság által szervezett tanácskozás 64 résztvevője 18 előadást hallhatott.

Több mint egymillió forintot ajánlott fel az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért javára. A tavalyi jótékonysági vadászaton összegyűlt adományból a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának eszközparját bővítették, korszerű táplálópumpákat vásároltak az intenzív osztályon ápolt gyerekek ellátásához.

Debrecenben készül az autonóm közlekedés új korszaka: egy olyan láthatatlan hálózat, ahol az autók, a közlekedési lámpák és a szenzorok globális párbeszédet folytatnak a közlekedők maximális biztonságáért. A DE Informatikai Karán fejlesztett nemzetközi Fraternity projektben olyan tesztelési platformot alkottak meg, amely gyorsíthatja a biztonságos közlekedési technológiák elterjedését. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjából.

A fizikális erőnlét, a mentális állapot és a regeneráció kényes egyensúlyáról, a légiós élet kihívásairól, a spanyol és skandináv kézilabdastílus megítéléséről, a sorozatterhelés, valamint a kritikus meccshelyzetek kezeléséről, feldolgozásáról is meséltek hallgatótársaiknak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának válogatott kézilabdázó hallgatói. Sipos Adrián, Palasics Kristóf és Lukács Péter a válogatott összetartás szünetében érkeztek konzultációra Debrecenbe, és átvették a kar Együtt a Gazdaságtudományi Karért Ösztöndíját is.

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának muszáj sikerrel megvívnia a DVTK elleni mérkőzést, hogy esélye maradjon az elődöntőre. A kosárlabdázókra is nagyon nehéz megmérettetés vár. Itthon játszanak a labdarúgók, a röplabdázók és a futsalosok.

A zenepedagógia, a zenetudomány és a zenei előadóművészet területén dolgozó kutatók, tanárok, művészek vitatták meg tapasztalataikat, szakmai eredményeiket és határozták meg az elkövetkező évek zenepedagógiai feladatait a hatodik Zene és Társadalom nemzetközi konferencián. A tanácskozás résztvevői a tématerület legújabb kutatási eredményeit is megismerhették.

Az elmúlt tizenöt év legkiemelkedőbb jelentkezési számait érte el idén a Debreceni Egyetem. Több mint huszonegyezren jelentkeztek az általános felvételi eljárásban az intézmény képzéseire, első helyen pedig tizenegyezernél is több felvételiző jelölte meg a DE valamelyik szakját. A karok közül a Gazdaságtudományi Kar volt a legnépszerűbb, de sokan választották az informatikai, a műszaki, a pedagógus, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéseket is.

Átlépte a kétezret a Debrecen Maraton nevezőinek száma. A viadalt március 29-én, vasárnap rendezi meg a Magyar Sport és Életmódfejlesztő Klaszter, a Debreceni Egyetem és Debrecen városa. A versenyhez kapcsolódóan sport és fenntarthatósági expót is rendeznek.

A boldogság világnapja alkalmából első alkalommal szervezett konferenciát A boldogság nyomában címmel a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Intézet Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke. Az előadók több tudományterület szempontjából megközelítve keresték a választ arra a kérdésre, mit is jelent a boldogság, és miért Finnország a világ legboldogabb országa.