Hírek

Óriás kartonlábnyomokra írták fel a fenntartható környezetük érdekében tervezett vállalásaikat csütörtökön a Debreceni Egyetem pallagi gyakorlóiskolájának diákjai a Fenntarthatósági Témahéten.

A mérnöki és technológiai pálya előnyeit mutatták be csütörtökön a Debreceni Egyetem Informatikai, valamint a Műszaki Karain. Olyan továbbtanulási lehetőségekre hívták fel a lányok figyelmét, amelyek a köztudatban kevésbé elterjedtek a nők között.

1932. május 15-én, pünkösd vasárnapján az egyetem Díszudvara adott otthont a négy év alatt elkészült Főépület avatóünnepségének.

A gyermekklinikára látogattak csütörtökön az egyetemi könyvtár munkatársai, akik mintegy kétszáz kötetet adományoztak az intézménynek abból a csaknem kétezer könyvből, amelyet a karácsonyi akció során gyűjtöttek össze.

Rég elfeledett építészeti technikákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Science Café soron következő előadásában, amelyen az építész felelősségének kérdése is terítékre kerül.

Orosz Központot hoztak létre a Debreceni Egyetemen. A Russzkij Mir Alapítvány közreműködésével kialakított intézmény célja az orosz kultúra népszerűsítése, valamint a nyelvoktatás támogatása.

Hárs, kőris és juharfákat ültetett szerdán az Állam és Jogtudományi Kar tizenkét tanszéke és egy szakcsoportja a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán.

Idén szeptembertől indulnak az első új típusú tanári mesterszakok a felsőoktatásban. Ezek előkészítéséről és oktatásszervezési feladatairól tartott tájékoztatót a Debreceni Egyetemen az Oktatási Hivatal elnökhelyettese.

A májusi doktoravatóval megkezdődik a Debreceni Egyetemen a nyári diplomaosztó ünnepségek sorozata. Valamennyi rendezvényt élőben lehet nyomon követni az unideb.hu portálon.

A 25 éves szociálpedagógus képzés alkalmából rendeztek konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán. Hajdúböszörményben jövőre új szociálpedagógus mesterképzés indul.

A végéhez közeledik az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetése. Az elmúlt héten lezárult szekciókban is remek eredményeket értek el a Debreceni Egyetem hallgatói.

Akár 1500 állás is gazdára találhat szerdán a Debreceni Egyetemen, ahol minden eddiginél nagyobb alapterületen és rekordszámú kiállítóval várják a hallgatókat a jubileumi, 20. Állásbörze.

Új pszichoszomatikus részleg, évente csaknem százezer gyermek gyógyítása – néhány példa a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetének eredményeiről. Tudományos ülésen értékelték az elmúlt öt évet kedden a DAB Székházban.

Egy terrortámadás vagy katasztrófa során szükséges sürgősségi ellátásra is felkészülnek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának orvosai – hazai és nemzetközi szakértőkkel pénteken kezdődik a III. Sürgősségi Orvostani Fórum

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák