A génterápiát megalapozó kutatásoktól a mezőgazdaságig öt különböző területen végeztek biotechnológiai kutatásokat a Debreceni Egyetem oktatói és hallgatói. Az ipar számára is hasznosítható eredményeket csütörtökön tudományos szimpóziumon mutatták be.
Hírek
A Debreceni Egyetemen zajló szív- és az érrendszeri kutatásokról tartottak tudományos találkozót csütörtökön az intézményben. A több mint száz kutató részvételével zajló egyedülálló program eredményei nemzetközi viszonylatban is jelentősek.
A két intézmény között kialakított kiváló együttműködés elismeréseként kapott kitüntető oklevelet Jávor András, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadója a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemtől.
Egy országos program részeként 800 millió forint pályázati forrásból fejlesztik a szimulációs oktatást a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Az eszközpark tüneteket produkáló, élethű betegszimulátorokkal és egy 3D-s anatómiai táblával is gazdagodott.
Életének 62. évében elhunyt Koltay Klára. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgató-helyettesét az intézmény saját halottjának tekinti.
Természettudományos és Mérnöki Fesztiválon mutatta be szerdán a továbbtanulás előtt álló diákoknak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozhatnak, illetve milyen karrierlehetőségek várnak rájuk a TTK-s diplomával.
Különleges gyakorlati vizsgát teljesítettek szerdán a Műszaki Kar hallgatói a Műtárgyépítés tantárgyból. Az Építőmérnöki Tanszék több mint 50 hallgatója mutatta be és vetette alá terheléses próbának 1 méteres hídmodelljeit.
Ismét elnyerte a Minősített Könyvtár címet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára. Az intézményvezető szerint az elismerés annak is szól, hogy igyekeznek a 21. századi elvárásokhoz igazítani a könyvtári szolgáltatásokat.
Több ezer középiskolás szerzett már személyes tapasztalatot a Debreceni Egyetem szerdán kezdődött kétnapos beiskolázási rendezvényén, a DExpón, amelyre az intézmény iránt érdeklődő, leendő egyetemistákat várják a szervezők.
Életének nyolcvanhetedik évében elhunyt Frieder W. Lichtenthaler szénhidrát kémikus, az MTA tiszteleti tagja, a Debreceni Egyetem díszdoktora.
Bevezeti a szabványosított nyomonkövetési rendszerek oktatását a Debreceni Egyetem agrárkara. Az intézmény a szakmai háttér biztosítása érdekében együttműködik az ellátási láncok legelterjedtebb szabványrendszerét működtető GS1 Magyarország Nonprofit Zrt-vel.
Európában egyedülálló nemzetközi mesterképzést kínál a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az egészségügyi szociális munka szak 2017-ben debütált és már most nagyon népszerű.
Világszínvonalú technikai fejlesztések valósultak meg a Debreceni Egyetem Biomechanikai Laboratóriumában. A high-tech eszközöket, köztük a fém csontpótlások készítésére alkalmas 3D nyomtatót az idén 25 éves labor ünnepi szimpóziumán avatták fel.
A Debreceni Egyetem Atlétikai Club sportolóival a címlapon megjelent az Egyetemi Élet legújabb száma, amelyben bemutatják a sportklub szakosztályait. Az újságban emellett az intézménnyel kapcsolatos legfontosabb hírekről, eseményekről is olvashatnak.
DEAC hírek
A DEAC Huszárok együttese nem tudta megakadályozni az esztergomiak sikerét a hétvégén. A téglási sporttelepen indította a szezont a férfi rögbi NB I-ben a Debreceni
The post A bajnok nyerte a téglási nyitányt appeared first on DEAC.
A vezetőedző szerint a cserejátékosok is kivették a részüket a Debreceni Egyetem alakulatának hétvégi diadalából. Nem bánnánk, ha rendhagyó módon két fordulót követően lezárnák a
The post Mándi Norbert: Megint léptünk egyet előre appeared first on DEAC.
Tehetségközpontunk három korosztálya Nyíregyházán kezdte meg szereplését vasárnap a Kiemelt Bozsik-tornán. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai kupagyőzelemmel hangolódtak a hétvégén rajtolt kiemelt
The post Elrajtolt az idei Bozsik-sorozat appeared first on DEAC.