Hírek

A radar története címmel Balajti István, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszék egyetemi docense tart előadást a Science Caféban március 1-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltban (Debrecen, Csapó u. 30.).

Elsősorban új közös kutatási irányokról, további együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának küldöttsége és az intézményben működő NeurotechEU Szociális Robotika Kutatócsoport Japánban. A hattagú küldöttség öt ottani egyetemen és egy kutatóintézetben tett látogatást.

A Debreceni Egyetem hat professzora vehette át a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának kitüntetését. Az elismeréseket Páles Zsolt, a DAB elnöke adta át szerdán a szervezet éves közgyűlésén.

Japán, Dél-Korea, Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok - egyebek mellett ezek azok a tengerentúli, illetve távol-keleti országok, ahol a Debreceni Egyetem hallgatói tanulhatnak, illetve szerezhetnek szakmai tapasztalatot. A mobilitási programok révén, a rugalmas támogatási formák segítségével egyre többen jelentkezhetnek a Debreceni Egyetem Nemzetközi Iroda által már meghirdetett ösztöndíjakra.

Milyen lehet röplabdázni kerekesszékben? Hogyan lehet focizni szemünk világa nélkül? A debreceni tesisek már tudják. Első alkalommal szervezett érzékenyítő programot kedden a magyar parasport napja alkalmából a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete.

Életének 91. évében, 2023. február 12-én elhunyt Loch Jakab, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar iskolateremtő professzora, a Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektora.

A hazai egyetemi centrumok közül elsőként a Debreceni Egyetem szerezte be a legújabb típusú FibroScan készüléket, amelyet a májbetegek komplex non-invazív kivizsgálásában alkalmaznak. Az eszköz az eddiginél is magasabb színvonalú és hatékonyabb betegellátást tesz lehetővé. A mintegy hatvanmillió forint értékű, egyetemi forrásból megvásárolt készüléket hétfőn adták át ünnepélyesen a Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinikáján.

Kezdetét vette a villamosmérnök mesterszakos hallgatók gyakorlati képzése a Vitesco Technologies és a Debreceni Egyetem közös Járműmechatronikai Kihelyezett Tanszékén. A négy féléven át tartó oktatást követően a hallgatók olyan tapasztalattal rendelkezve kezdhetik meg szakmai karrierjüket, amely jelentős versenyelőnyt biztosít nekik a munkaerőpiacon.

Mikroszkópokat vásárolt a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a Teva Gyógyszergyár anyagi segítségével. A vállalat másfél millió forintos támogatásával beszerzett eszközöket a biotechnológus, a biológus és a biomérnök képzés gyakorlati oktatásában használják. A legújabb fejlesztéseket a kar vezetői pénteken mutatták be a cég képviselőinek.

A Debreceni Egyetem MÉK Ökológiai Gazdálkodási-, Kooperatív Kutatási és Tudástranszfer Központ vezetője lett Az Év Ökológiai Gazdálkodója. Vad Attila Az Év Agrárszakembere-díjátadó ünnepségen kapta meg az elismerést szombaton Egerben.

Győzelemmel kezdték az évet a Debreceni Egyetem labdarúgói. Nyertek a női röplabdázók is, míg a férfiak nagy küzdelemben maradtak alul. Kézilabdázóink egy pontot szereztek, futsalosaink búcsúztak a Magyar Kupától.

Ádány Róza és Balázs Margit kiemelkedő szakmai tevékenységét több díjjal is elismerték pénteken a Debreceni Egyetemen. Méltatóik kiemelték, hogy a két professzor munkásságának eredményeként a debreceni népegészségügyi képzés, kutatás a hazai és a nemzetközi élvonalba került. Az Általános Orvostudományi Kar Népegészség- és Járványtani Intézetének egyetemi tanárait kollégáik, hallgatóik, hazai és nemzetközi szaktekintélyek köszöntötték a hetvenedik születésnapjuk alkalmából rendezett tudományos ülésen.

Mester- és osztatlan képzésben végzett hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara pénteken a Főépület Aulájában. Többek között biomérnökök, biotechnológusok, hidrobiológusok, vegyészmérnökök és tanárok vették át okleveleiket.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ nyolc szakdolgozója vehetett át elismerést magas színvonalú és példamutató szakmai munkájáért pénteken az intézményben rendezett ünnepségen. A Kiváló Dolgozó Kitüntetést és Jutalomdíjat minden évben a magyar ápolók napjához kapcsolódóan adják át.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem együttese hét meccs után is hibátlan az NB III-ban. Jól kezdődött a találkozó a debreceniek szempontjából, ugyanis két perc elteltével a csapatkapitány,

The post Füzesabonyból is elhozták a pontokat appeared first on DEAC.

Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a hétvége zárásaként hazai pályán U14-es csapatunk. Sajnos előző héten nem tudtuk megszorítani a Gödöllőt, így pont nélkül tértünk haza a

The post Esélyt sem adtunk a matyóföldieknek appeared first on DEAC.

A DASE U14-es alakulata Tarr István is Kiss Tamás vezérletével aratott kiütéses győzelmet vasárnap délelőtt. Hétvégén elrajtolt az U14-es vármegyei bajnokság, Molnár Máté tanítványai is

The post Egy tucat szezonkezdésnek appeared first on DEAC.

Képgalériák